Ambrozovics Dezső: Alkonyodás / Abenddämmerung

 

Alkonyodás

 

Múlnak az évek, szállnak, szállnak 

Mint a felhő fenn az égen,

Rózsás hajnalból egyszerre 

Esthomály lesz észrevétlen. 

 

Nőnek az árnyak napról napra, 

Megfakul a nap sugara,

És becsukja bűvös kelyhét 

A szerelem szép virága. 

 

Esteli pára szürke könnyje 

Hull a messze szemhatárra, 

S múlttá válik életünknek 

Tarka napsugáros álma. 

 

Szárnyaszegetten elpihennek 

Benn' a dúló szenvedélyek 

Es a szívben csak a múltnak

Halvány őrtüzei égnek. 

 

Eljön a szellő lágy fuvalma 

S őket is kioltogatja, 

Éjsötét palástot ölt az 

Égnek néma boltozatja.

 

 Csöndes az éjjel, minden alszik 

Önfeledten szenderegve 

S pillantásunk félálomban 

Rámered egy kis keresztre.

 

Ott van a czélpont, ott ér véget

Életünknek bús tréfája, 

Onnan túlról áthallatszik 

Angyalszárnyak csattogása. 

 

Múlnak az évek, nőnek az árnyak,

Esthomály lesz észrevétlen, 

S ködbe foszló lelkünk némán 

Álmodik a csöndességben.

 

Ambrozovics Dezső 1864 – 1919

 

Abenddämmerung

 

Die Jahre vergehen, sie fliegen,

wie die Wolke an den Himmel,

von den rosa Morgengrauen

unbemerkt einen Dunstschimmel.

 

Die Schatten wachsen von Tag zu Tag,

die Sonnenstrahlen verblassen,

im Kelch der magischen Liebe

die Blumen langsam nachlassen.

 

Die grau tränenden Abendnebel,

verschwindet an dem Horizont,

‘d Vergangenheit wird des Lebens,

von der Sonne, bestrahlte Front.

 

Mit gebrochen Flügeln liegen jetzt

wütenden Leidenschaften drin,

‘d im Herz nur die Vergangenheit

schwacher Wach Licht blinzelt dahin.

 

Es kommt eine leichte Brise,

der, dem letzten Funken löschte,

es nimmt einen dunklen Umhang

des Himmels stilles Gewölbe.

 

Die Nacht ist ruhig, alles schläft,

selbstvergessen dösten im Sand

und unseren Blick im Halbschlaf

starrte auf ein Kreuz, an der Wand.

 

Dort ist das Ziel, dort wird es sein

der traurigste Witz des Lebens,

von dort drüben, kann man hören

wie die Engelsflügel segeln.

 

Jahr um Jahr, die Schatten wachsen,

die Dämmerung wird unbemerkt,

im Nebel schwimmende Seele schweigt,

es träumt still ‘d kommt nicht weg vom Fleck.

 

Fordította: Mucsi Antal-Tóni