Ambrozovics Dezső: Alkonyodás / Abenddämmerung

Alkonyodás

1

Múlnak az évek, szállnak, szállnak 

Mint a felhő fenn az égen,

Rózsás hajnalból egyszerre 

Esthomály lesz észrevétlen. 

2

Nőnek az árnyak napról napra, 

Megfakul a nap sugara,

És becsukja bűvös kelyhét 

A szerelem szép virága. 

3

Esteli pára szürke könnyje 

Hull a messze szemhatárra, 

S múlttá válik életünknek 

Tarka napsugáros álma. 

4

Szárnyaszegetten elpihennek 

Benn' a dúló szenvedélyek 

Es a szívben csak a múltnak

Halvány őrtüzei égnek. 

5

Eljön a szellő lágy fuvalma 

S őket is kioltogatja, 

Éjsötét palástot ölt az 

Égnek néma boltozatja.

6

 Csöndes az éjjel, minden alszik 

Önfeledten szenderegve 

S pillantásunk félálomban 

Rámered egy kis keresztre.

7

Ott van a czélpont, ott ér véget

Életünknek bús tréfája, 

Onnan túlról áthallatszik 

Angyalszárnyak csattogása. 

8

Múlnak az évek, nőnek az árnyak,

Esthomály lesz észrevétlen, 

S ködbe foszló lelkünk némán 

Álmodik a csöndességben.

***

Ambrozovics Dezső 1864 – 1919

***

***

Abenddämmerung

1

Die Jahre vergehen, sie fliegen,

wie die Wolke an den Himmel,

von den rosa Morgengrauen

unbemerkt einen Dunstschimmel.

2

Die Schatten wachsen von Tag zu Tag,

die Sonnenstrahlen verblassen,

im Kelch der magischen Liebe

die Blumen langsam nachlassen.

3

Die grau tränenden Abendnebel,

verschwindet an dem Horizont,

‘d Vergangenheit wird des Lebens,

von der Sonne, bestrahlte Front.

4

Mit gebrochen Flügeln liegen jetzt

wütenden Leidenschaften drin,

‘d im Herz nur die Vergangenheit

schwacher Wach Licht blinzelt dahin.

5

Es kommt eine leichte Brise,

der, dem letzten Funken löschte,

es nimmt einen dunklen Umhang

des Himmels stilles Gewölbe.

6

Die Nacht ist ruhig, alles schläft,

selbstvergessen dösten im Sand

und unseren Blick im Halbschlaf

starrte auf ein Kreuz, an der Wand.

7

Dort ist das Ziel, dort wird es sein

der traurigste Witz des Lebens,

von dort drüben, kann man hören

wie die Engelsflügel segeln.

8

Jahr um Jahr, die Schatten wachsen,

die Dämmerung wird unbemerkt,

im Nebel schwimmende Seele schweigt,

es träumt still ‘d kommt nicht weg vom Fleck.

***

Fordította: Mucsi Antal-Tóni

***

Pénzes István, volt iskolatársam festményével...

https://lh3.googleusercontent.com/Z2O8dyQ8CaxnXjtEqlewDZRLWmMdOf4fB8WqBl4sJKEpijtW5DQDalKj_fmjb782X9a9=s117