Artblog - Toma versei
Élet-képesség
Életképtelen – ápolónő szomorú arca,
Bennem minden remény, a dac harca,
Kellemetlen teherként kezelnek,
Anyám száján a szavak,
Meg fog maradni, mondja,
Benne 24 hétnek minden gondja.
Képtelen élet – mondom már kissé távolabb,
S elmúlt már bennem minden harag,
Hideg néha a világ idekint,
A méhen túli éjszakák csendje,
Hasít belém a magánya az égnek,
Hiánya még a 16 hétnek.
Ma sem...
Ronggyá szőtt tervek szőnyegén
taposnak ormótlan elefántok,
a boltban porcelán csörren,
szürke szín olvad a kékbe,
lépések zaja az ajtó előtt,
az alkalom megtorpan,
sóhajt, s néz be a kémlelőn,
hátadat látja, ahogy ülsz szövőszéked romjai előtt...
Hasztalan...
Lyukas bádogvödörrel hordod a bölcsességet,
fényt gyömöszölsz a lélek-zsák sötétjébe,
jégvirágot nevelsz trópus dzsungelébe,
hasztalan vigasztalsz.
Sziszifusz-génjeid mardosnak szét darabokra,
sötétség-lepel borítja lámpásodat,
fagyott-dér kezed pusztítja hajtásodat,
hasztalan marasztalsz.
Spirálban aláhulló értelem szó-szilánkja,
végek nélküli gondolattalan tudat,
indigó-világban tudattalan adat,
hasztalan tapasztalsz.
Tükör karcolja képed az idő végtelenjén,
siklik a szánod a meredély közelít,
az opál-szín toll-paripád még felnyerít,
a hasztalan parttalan partján...
Készült ma a kimerítő hiábavalóság érzésével...
Gergő 12 éves
Ablakban állunk nézzük Gergővel
a felhők táncát, amint mennek
fodrozódva fenn, kergetődznek,
alakulnak, elemi erővel
viszi őket és gyurmázza a szél,
az egy futó lovacska, mondja
és apró ujja már mutatja,
mosolyog, kacag, miközben beszél,
meg lehet-e őrizni a felhőt
vagy ezt a pillanatot abban
a formában ahogy éppen van
hiszen Gergő fiam gyorsan megnőtt,
de talán kergetni felhőket
jó játék lesz majd egy felnőttnek.
Irtam múlt évben 2010/06/18
(Barátaim. Gergő most nagyon beteg... nagyon nehéz helyzetben van. Ha most elolvastátok, gondoljatok rá, mondjatok egy imát, hogy meggyógyuljon.)
Ódon hangok
Képek zsíros sarkán ásító szamárfül,
utcák zaja sercen a sárgás papíron,
kövön sarok kopog, kecses boka lendül,
ernyőn szemel eső, loccsan az avaron,
hullik a vakolat, a mészbogár perceg,
kőrózsa bont illatot, lebben a szélben,
lámpa vas oszlopa pislant egyet félszeg,
kapualj horkan halkan reggeli kékben,
kerék gördül, a tengely olajért nyikkan,
tábla nyitásra fordul, ajtózár kattan,
suszter kalapács hangja ütemre koppan,
ébred a város, az ódon-múlt időben,
képpé merevedve a jelen szemében,
zakatol hangja a szemlélő fülében.