Tavaszi nappal öblítettem

A tél avas szagát kiöblítettem

egy jókora adag napfénnyel.

Ki a szobából, ki, ki!

- kiáltottam

és kirántottam a a függönyt,

veszítse el a színét a füstköd.

Késő ősztől halomba pakolta

a szennyes, dohos légpagoda

építőmestere, maga a tél

katakomba illatát,

amin nem villant át se fény, se öröm,

csak szürkeség, bánat és közöny.

Elég volt a búsongásból! Itt a tavasz!

Magához kötve rángatja a kamaszt,

az rakoncátlan napot,

aki máris sakkot adott a sötétségnek,

de még nincsen vége a mérkőzésnek.

Napról napra, tovább és tovább

tolja ki udvara csillogó palánkját,

foglal egyre nagyobb teret

s elküldi a telet megszokott körútjára,

miről kilenc hónap után tér vissza újra.