Mint Noénak

Mélységes béke áradt le rám

Lelkem már nem búsuló madár

Szívemben elcsitult a fájó, önkínzó magány

Mardosó volt addig, míg önmagára nem talált.

 

            Kínlódva csapódott, vergődött

            Az egó és érzelem között

Mert, nem mert magasba szállni a hegycsúcsok fölött

Bátran áthágni meredély szakadékok között.

 

            Értetlen merengve bámulta,

Meleg könnye mosta csordulva

Elviselhetetlennek tűnő, forró sebeit,

Életet jelentő, tört szárnya izzó hegeit.

 

                        Mint Noénak galamb, s olajág

            Repdeső reményem hazavár,

Szivárvány keresőn bízni tanít, békére vágy

Értékem becsülni, fejem felemelni tovább.