MENEDÉK

Érintésed rám hajol, mint csobogó forrás,

Görgeti, csiszolja érzéseimet tovább,

Sodorja egyre letisztultabban tefeléd,

Visszhangozza már a szívemből a magas ég.

Csókodnak íze számon üldögél, s mosolyog,

Sétálni kezd, - most az ujjam hegyén toporog,

Megpihen, s ajkaidhoz az enyém lopódzik,

Bőröd selymébe vidáman beburkolódzik.

Hunyd le szemed, szíveddel figyeld dobbanásom,

Hisz tiéddel ver egy ütemet boldogságom,

Szeretőn végtelen, mély tenger tűnődése,

Legyen a lelked örök, végső menedéke.

2017.04.13.