Menedék

Dermesztő szél vetkőzteti a sápadt nyírfát,

Mogorva fátyollal gúzsba köti bánatát,

A didergéstől levele a földre borul,

Szétterülve még fájdalmas széppé komorul...

 

A fagyos lég fúj most üvöltő harsonákba,

Sírást nem tűrőn kemény lett uralkodása,

Összesöpri, s széttépi vad könyörtelenül,

Azt, mi nem talál kuporgó zugot rejtekül.

 

A szívemben édesbús madárdal csivitel,

Hozzád szól, betakargat ringó menedékkel,

Óvlak a szerelmemmel, így semmi sem bánthat,

Csókommal, mosolyommal ringatom a vállad.

 

Megtalálsz itt mindent, meleget, vigasztalást,

Míg kinn a vihar tombol, benn bársony megnyugvás,

Ha pedig a széllel farkasszemet kell nézned,

Bizton szembeszállhatsz, nem fájnak az ütések!