Tinka57 blogja

Dermesztő szél vetkőzteti a sápadt nyírfát,

Mogorva fátyollal gúzsba köti bánatát,

A didergéstől levele a földre borul,

Szétterülve még fájdalmas széppé komorul...

 

A fagyos lég fúj most üvöltő harsonákba,

Sírást nem tűrőn kemény lett uralkodása,

Összesöpri, s széttépi vad könyörtelenül,

Azt, mi nem talál kuporgó zugot rejtekül.

 

A szívemben édesbús madárdal csivitel,

Hozzád szól, betakargat ringó menedékkel,

Óvlak a szerelmemmel, így semmi sem bánthat,

Csókommal, mosolyommal ringatom a vállad.

 

Megtalálsz itt mindent, meleget, vigasztalást,

Míg kinn a vihar tombol, benn bársony megnyugvás,

Ha pedig a széllel farkasszemet kell nézned,

Bizton szembeszállhatsz, nem fájnak az ütések!

Millió hópihe szerteszét cikázik,

Amint a szél, égszitáján játszik,

Bókolva borzongnak a hókucsmás fák is,

Vad táncuktól mindenki csak fázik.

 

Ahogy elül odakinn az orkán dala,

Úgy nyugszik Tőled lelkem vihara,

Rád gondolok, bizserget tested illata,

S mosolyod, karod meleg otthona.

 

Elfeledve mindent magadhoz öleltél,

Tegnap ilyenkor nagyon szerettél,

Édesen, ringatón az öledbe vettél,

Meleg mézeddel boldoggá tettél.

 

Jó érzés itt benn, a forró kályha mellett,

Érezni újra a szép perceket,

Amint hozzám simulva egy lettél velem

Azt soha többé el nem feledem