Kurill blogja
VersIllat jelünk
Észre sem veszed, De!
Illata fogja vagy.
Szíved bódultan húz
Felé; s összeköt mi
Égben megköttetett.
Megálló
Találkozom veletek.
Itt vagyok ha lehetek.
Fénylő utcakövek állják,
Lelkünk összeérő párját.
Érces, ütő hang eltűnik,
Hol az elme megszűnik.
Helyet ad Énok tudásnak,
Megkoronázó fénylő világnak...
Teret hajlító képzelet,
Homokóra nem pereg.
Fénylő utcakövek állják,
Lelkünk összeérő párját.
Együtt
Együtt írjuk a verseket,veled a
képzelet szarnyán lebegek
lógatom a lábamat, mint egy kisgyerek.
Köröttem mind óriás.
Talpam a földet sem éri, egyszer
majd nagy leszek?! Lét fonáka így leszek.
A képzelet mezején fára mászunk.
Fejjel lefelé denevérpózba lógunk.
Kacagva, felfordult világba hintázunk...
Együtt írjuk a verseket, veled a
képzelet szárnyán lebegek
Búzaszálat napfonatként pörgetek.
À làvòr
Útszéli alföldi tanyában...
Háziszappanos lavórban csücsültem,
Sokak szemében szegínyen...Visszanézek;
Biz' én a földi mennyországban fürödtem.
Égre FestŐ
Ittlét hova lészen?
Súgva szólnak a falak.
Tisztán fehérre meszelten
Kéznyomok rajta maradtak...
Fent s lent lét;
Létra lánca egybe köt.
Ecset kezében.
Égre fest Ő...
Látom...Látlak!
Szívét felhőbe Festő.
Peregnek, csorognak az
Ég alatt...
(Ez te vagy Apa ❤️)