Kurill blogja

Ágát elhagyja Ő

Itt a földön másként szűr az idő.

Hulló falevél új helyszínt fest szívembe 

S elröpíti hozzám hűs őszi szellŐt,

Ki fentről engem így látogat.

Éneklek egy virágot;

Dalra fakaszt egy világot.

Gyökere húzó húrjai,

Szárát szabad világom bontja ki.

Éneklek egy virágot;

Színét szirom hangjegyek fényezik.

Illatát édes álmok kergetik,

Hallom angyalok énekit.

Éneklek egy virágot;

Tűzpirosat, cirmákost.

Álmom virágba bújt hang legyen,

Hol világomat éneklem!

Kiáltásom hozzád csendbe zuhan,

Áthallatszik hangod s újraélem,

Felélesztem mi elszállt tova már,

Hangtalan szó szívemen kalapál,

Új ütemet járva szállást talál.

Velem maradsz, itt a ma csendjében?

S újra írjuk mi fájt?!

Egy élet tovaszállt. 

Pilleszárnyakon tovaszállt...

Sose bánd!

Megannyi életkép 

Könnyes, féltett emlék.

Őrzik a szívek

Lüktető képek.

Lelkünk csapója,

Díjazva rajta...

Napfényben úszna most lelkem

az eget kémlelve érzem szellő

simogatja minden percem,

alvó gondolatot éleszt bennem.

Nyitány; fel s lefed titkokat...

Hozzád nem ér el az élet, mégis

egy szellő járta képzet itt

maradt érzem, szárnyat kibont bennem

s szívet repesztve meghasad

el nem szakad, Soha nem szakadhat.