Kurill blogja

Napfényben úszna most lelkem

az eget kémlelve érzem szellő

simogatja minden percem,

alvó gondolatot éleszt bennem.

Nyitány; fel s lefed titkokat...

Hozzád nem ér el az élet, mégis

egy szellő járta képzet itt

maradt érzem, szárnyat kibont bennem

s szívet repesztve meghasad

el nem szakad, Soha nem szakadhat.

Élet

Ma áradása

Valóság erezete 

Mély, ingoványos.

Ösztön

Csobogó patak.

Idő erőt Vet rajta

Nyűtt cipőjével.

Lét

Versenyre buzdít.

Mi lehet életcélja?

Pontosan tudja.

Idő

Egyszer lejárja! 

Akarja nem akarja?!

Ő túllép rajta...

Évgyűrűk övei köröznek bennetek.

Természet angyala csiholta

Bőrtokkal álltok délcegen, az idő elsuhan köztetek. 

Süvítő szél égbe vágón érkezik,

nem kérdezvén szabad-e?

Ti Fogadjátok őket ha kell ha nem,

Tűritek a végtelent...

Gyökered ím a földdel megegyezve,

Lombkoronád fenn, az éggel egyesülve;

Tagadni soha, csakis elfogadni!

Ez minden hulló falevél titka idelent...

Sík, tar mezőn fekszik a nyugalom,

Hátamon érzem ringat egy hatalom.

Angyalt lesve sziporkázón fújom a dalom,

Hajnali kukorékolás kíséri dallamom.

Ablakon beszűrődő jövőbeli fényszlalom

Jelző fájdalom...

Nem hagyom, a holnapra hagyom!

A mostba szabva lelkem e darabját megőrzöm,

Dunyha melegében óvón növekszem.

Ablak üvegén kopogó jégeső

Nyári porba hulló millió krátertvető.

Egyszerű bája, életnek varázsa 

Pite sül tanyába virágos otthonkába.

Gyermektestben földi menyországba,

Hokedlin gubbasztva időt konzerválva.

Meddő képzelet szülte bennetek az élettelen zajt

S kacaj szülte mélabúba fájó lelkek tolongtak.

Szürke fátylas éjszakákba benne létetek halottak...

Zigóta létbe húzott új kezdet, 

szeretve egymást új életet

Isten kezébe temettek...

Léptünk nyoma, életünk lenyomata.

Isten tenyerének szívvonala.

Fénylő, sebeket jegyző karcolata.