Kurill blogja

Kísértél minket az úton,

a ködös úton...

Tejfehér köd mellettünk;

Sűrű selyem függöny.

Erdei fenyők szaggatott vonalként

Ünnepi ruhát öltöttek.

S egy padon ott ült a Szeretet...

Szívünk megremegett.

Csomagolt ajándék s üzenet..

Ismét veletek lehetek!

Hiányzik a hangod

Amilyen voltál

Amikor szóltál 

Apa te voltál

Vagy s leszel 

Az időn és téren át

Azt kívánom 

Bárcsak... bárcsak...

De kívánom a tiszta 

Szeretetben ússzon

Lelked S öleljen

Örökre minden jó 

Mi elérhet 

Én a szívemmel követlek.

Ágát elhagyja Ő

Itt a földön másként szűr az idő.

Hulló falevél új helyszínt fest szívembe 

S elröpíti hozzám hűs őszi szellŐt,

Ki fentről engem így látogat.

Éneklek egy virágot;

Dalra fakaszt egy világot.

Gyökere húzó húrjai,

Szárát szabad világom bontja ki.

Éneklek egy virágot;

Színét szirom hangjegyek fényezik.

Illatát édes álmok kergetik,

Hallom angyalok énekit.

Éneklek egy virágot;

Tűzpirosat, cirmákost.

Álmom virágba bújt hang legyen,

Hol világomat éneklem!

Kiáltásom hozzád csendbe zuhan,

Áthallatszik hangod s újraélem,

Felélesztem mi elszállt tova már,

Hangtalan szó szívemen kalapál,

Új ütemet járva szállást talál.

Velem maradsz, itt a ma csendjében?

S újra írjuk mi fájt?!

Egy élet tovaszállt. 

Pilleszárnyakon tovaszállt...

Sose bánd!