Kurill blogja
Úton
Két keréken eszeveszett tekerek.
Kilométereket beveszek.
Számolom a perceket...
Szembe széllel vetekszek.
Más irányba nem lehet?
Azt hiszed most viccelek?
Megállni itt nem lehet!
Na jó egy szendvicset megeszek.
Jobb ha te is ezt ( t)eszed!
Világokat álmodok
Az Alföld tüze perzsel.
Délibáb leng szememben.
Elnyúló kép előttem.
Torony tetején állok.
Álmodok sok világot...
A délibáb visszahúz.
A Föld arca
Barázdált arc, mély vonalak
Mesélnek, igazak, valósak.
A kemény, ősföld elnyeli
S keservét magjába temeti.
Égi csergető
Alabástromba zárván őrizem lelkemet.
Délcegen hajnal pírja ott lebeg mellettem.
Várj! Maradj itt mellettem! Királykék létezem.
Felszabadítván magam szabadnak születtem.
Csergetek karikás ostorommal szüntelen.
Várj! Maradj itt mellettem! Ritmusa él bennem.
Fészeklakó maradván mindig megérkezem.
Hévvel tűzdelt kelőnapsugár a szívemen.
Ne Várj! Örök vándorló fecske kékiben felettem.
Színfalak mögött
Égi esőkatonák űzik hova létünk
megannyi cikkekre fosztott ködszínterét.
Sercegő, zsibongó átvivő terminálok
gigászi méltóságú létünk térkövén.
Puha gondolatfelhőink között időket
elcsípve könnyes diadalt aratnak mind felett.
Szelek szárnya nekik óvó menedék.
Nesztelen, tétova múló állapotba
kergető álomkép csupán-e lét?
Szilaj imavágták szelik át ősi
vágyódásunk zárt bársonyfüggönyét
s égi fénnyel szőtt vitorláshajónk által ring tovább
létünk háborgó lélektengerén.