Két nagyon régi versem...

Nagy baj van veletek

Benőtte lelkem az áthatolhatatlan gaz
Szívem közelébe sohasem juthatsz
Elfeledlek titeket mindörökre
Hisz előletek menekülök messzire

Hagyjatok békén, hagyjatok végre élni
Nem hatnak meg kirakat érzéseid
Menekülök előletek a szavak tengerébe
Hogy rosszat tesztek, elmondom mindenkinek

Tudom, hogy csak magaddal törődsz
Mindenkibe belemártod a fájdalom-tőrt
Nem adtok semmit, csak elvesztek
De ti vagytok, akik a süllyesztőben elvesznek

Mondhatsz bármit, folyton hazudsz
Az igazság elől mindig elbújsz
Emberek! Mi történt veletek
Mi vette el ennyire az eszetek?

Előttetek becsukom lelkem kapuit
Soha nem fogjátok megérteni gondolataim
Élvezitek, hogy életekkel játszadoztok
Mindenkire ezer gondot szórtok?

Tudom, hogy nem értitek meg szavaimat
De nem is nektek szántam soraimat
Nem érdekeltek engem, csak legbelül bánt
Rosszat cselekszetek, s ez mindenkinek fáj

A gyilkolás ünnepe

Zászlók lobognak szemem előtt
Rajtuk furcsa jelek, tűzben égők
Hatalmas tömeg előttem
Zengő jelszavak fülemben

Félelmetes ez a jelenet
Mintha végtelen lenne a tömeg
Kiáltoznak, szavukat nem érteni
Jelszavakat skandálva egymásba olvadnak itt

Hirtelen lecsendesedik a tömeg
Élükön egy alacsony, fura ember
Az őrület kelt életre benne
Gyilkos szavai mindenkihez elérnek

Minden szavát, tébolyult mozdulatát
Élvezettel hallgatják
De nem értik, mégis megtapsolják
S még lélegzetüket is visszatartják

Mi lett ebből a borzalomból?
Kegyetlen, véres hadjáratok!
Milliónyi szenvedés és halál
Ezzé lett a szó, életek gyilkosává vált