Teuthan blogja

Legyen az ernyedt múltnak békéje.

 

Egy rózsaszínre lódított lepedőt

 

Gyöngéd hullámok mellé, egy kendőt

 

Az aranyszálaknak szellős ölébe.

 

 

 

Őrült ént arcom csóválván elhajtom,

 

A kendőt nézem, s ott széjjeloszló

 

Borúlt felleg között lágyan, pásztázó

 

Azúrpinty balladája fényes álom.

 

 

 

Hajnalba néző arcomra apró

 

Pislantásra hajszolt mosoly húzódik.

 

Magvágó válasz, és reggel közelít.

 

 

 

Egy rózsaszínre lódított ágynemű

 

Elhált a gyöngéd hullámok mellé,

 

És tikkadt múlt fordul békévé.

 

Szenzitív

 

Hogyan?

Érezhetek ennyi tömérdeket,

Gyötrődhetek ilyen irgalmatlan,

Mire itt ez a vaskos vértezet?

Elnézést, a szívem alkalmatlan.

 

Hogyan?

Lehetsz éppen te ez a tébolyult,

Ez a balga, őrült, lágy eszement?!

A miliő lábad elé borult,

Azúrodért világom felszisszent.

 

Hogyan?

Miért képtelenség kiirtani

festett téged bájos, konok dudva?

Semmi csöndbe kellene ugrani,

A gyötrelemre idillt hazudva...

Kavarog, és ambivalens.

 

Sehol sem intelligens,

 

de ostoba sem.

 

és minden, de tényleg minden

 

opponens.

 

 

A lélek heroikus,

 

de kint csak suta és anonimus.

 

pancsersége publikus,

 

ezért hát kaotikus.

 

 

Majd zakkantan kering,

 

és minden, de tényleg minden

 

merőben meging.

 

eltaccsol a poéta marketing.

 

 

De valahol a tortúra,

 

ez a piros parazsas túra,

 

a sínylődő lírikusnak,

 

kúra.