MIT MONDASZ APU? 2

2012. június 2. 21:13

 

 

Édesapám titkok tudója volt.

Már gyermekkoromban elárasztott olyan mesékkel, melyek nem voltak megtalálhatóak egy könyvben sem.

Amikor felnőttem, már nem meséket mondott. Igazságokra vezetett rá.

Gyakran fordultam Hozzá, amikor segítségre volt szükségem.

Soha sem mondta el, mit tegyek. Számtalanszor kihangsúlyozta a szabat akarat fontosságát és azt, meg kell tanulnom felelősséget vállalni a döntéseimért.

- Működnek szabályok ebben a tökéletes világban – mondta- és könnyebb elérned a felvállalt életedet, ha megismered és megtanulod tisztelni és tiszteletben tartani őket. Mindennek van értelme, oka és joga, megmutatkoznia az életedben…

- Hogyan kerülhetek egyensúlyba? – Ezt a kérdésemet 5 nappal később tudtam feltenni az Apukámnak. A múltkori látogatásom óta telt el ennyi idő. Miután elmentem Tőle, a következő napokban, valahogy mindig elúsztam az időmmel, s mivel otthon is kellett lennem, hát tolódott a látogatásom. De ez az utolsó kérdés melyet feltettem és nem kaptam rá választ, ott motoszkált a fejemben.

- Egyensúlyba? – kérdezte Apukám, pedig tudta miért kérdezem. Szeretet bosszantani, vagy csak úgy érezte, még nem figyelek magamra és rá eléggé, nem tudom.

Iiigen! – válaszoltam elnyújtva, jelezve, hogy ne csigázzon tovább.

Rám nézet és elmosolyodott, azzal a csupa szeretet mosollyal, melyet, csak ő tudott. Majd felemelte a tekintetét és a távolba bámult, mintha emlékezne, mint mindig.

- Egyensúly. – suttogtam Neki, hátha segít. Majd rám nézett végre:

- Először tisztázzuk, mi is az, amikor az ember egyensúlyban van. – mondta, majd csöndben, kérdőn várt.

- Tisztázzuk.

- Na, figyelj. – ivott egyet az italából, majd székestül felém fordult ülő helyzetében. – Vívódtál már?

- Ezt, hogy érted?

- Amikor párbeszéd zajlik benned és a felek nem értenek egyet.

- Számtalanszor. Ilyenkor érzem azt, hogy nem tudok dönteni.

- Nem is csodálkozom rajta. Az a sok, egymásnak ellentmondó vélemény. Jó lenne, ha csak egy lenne, igaz?

- Hát igen. Az megkönnyítené a dolgomat.

- A helyzet az, hogy a cél nem a dolgod megkönnyítése. Legalább is nem úgy, ahogy Te szeretnéd. A cél a tanulás. Ha a belső párbeszédedben a felek nem értenek egyet, nem vagy egyensúlyban.

- Kik beszélgetnek?

- Így elsőre, azt mondanám, nézőpontok.

- Mit mondanál másodjára? – itt határozottan morfondírozott a válasszal. Mély levegőt vett, majd ahogy lassan kifújta bólintott és elmosolyodott. Csak tudnám, kivel beszél ilyenkor.

- Test, Lélek, Szellem. Ebből vagyunk mind. Ők próbálnak kifejeződésre jutni, általad.– ez volt az a pillanat, amikor elég bután nézhettem, mert kérdés nélkül folytatta.

– A Test hangja, a latin én.

- Ego. – mondtam, mire Ő bólintott.

- Tud kiabálni és sírni is. Ő mondja, hogy:

Nekem, akarom, kell, de mond mást is: nem érdemled meg, úgy sem sikerül, bele se kezdj és a többi és a többi. Szerintem ismered. Ha nem hallgatnál rá, először nem éreznél fizikai tünetet. Korlátoz, amíg nem tudsz Vele bánni, de fontos a szabad akarat létrejöttéhez.

- Igen, igen.

- Lélek. A Lelkiismeret hangja.

Ő halkan és szépen beszél. Ilyeneket mond: Add oda Neki, szeresd, öleld meg, óvd, tehetsz érte, tégy érte. Az Ő szavára érdemes figyelned, mert, ha nem teszed, amire a lelked vágyik, azt érezni fogod. Fájt már a szíved? Persze, hogy fájt. A lelked fájdalmát érezted.

- Szellem?

- A legnagyobb és a legtürelmesebb.

Volt már megérzésed, hallgattál már sugallatra? Ha igen, a Szellemedet hallottad. Ő olyan, mint egy bölcs varázsló. Nem érzel semmit, ha nem hallgatsz rá és türelmesen megvárja, míg eljön a Te időd.

Úgy kell döntened, hogy lehetőség szerint egyetértsenek. Kivéve egynek ne figyelj szavára.

- Melyik az?

- Mindegyik gondolat, egyaránt fontos és méltó a figyelmedre, kivéve az, amit a félelem táplál.

- Az Ego. Az ego, félelem?

- Okos kérdés. Az Ego, nem félelem, de tőle ered és meg is tudja mérgezni vele magát.

- Akkor figyeljek a félelmeimre.

- Nem! Ne annak adj erőt, mit nem szeretnél. Ha a félelmeddel nem akarsz foglalkozni, ezt úgy teheted meg, hogy a bátorságot erősíted magadban. – már vettem a levegőt, hogy kérdezek, de fojtatta:

– A bátorságot pedig, - itt elmosolyodott, mint aki hallotta fel nem tett kérdésemet – úgy erősítheted, ha felismered és szembenézel mindennel, mi félelmed forrása lehet. A legtöbbször gyermekkori sérelmek, programok dolgoznak bennünk. Csupa olyan forrás ez, mely általában már rég kiszáradt, de mi nem merünk lenézni az aljára. Mint egy kiszáradt gaz a kertedben, melyet már könnyedén kihúzhatnál, ha észrevennéd végre. Nincstelenül érkezünk erre a világra és semmit sem vihetünk magunkkal. Nincs hát mit veszítened. Csak azt vihetjük, amit átéltünk, felismertünk és megoldottunk. Amiktől - jó esetben - többek lettünk.

- Mint a bátorság megszerzése.

- Mint a bátorság megszerzése. Ez egy nagyon fontos és szép feladat. Ha dolgozol rajta, az egód félelme szertefoszlik, a lelked megnyugszik, a szellemed büszke lesz.

És én is.