Tengíz blogja

Egyéb
Tengiz•  2013. január 17. 08:08

MIT MONDASZ APU! 3 Elvárások

 

 

- Három napja fákat ültetek!

- Ez igazán derék dolog. – szólt édesapám, miközben gőzölgő teájába kortyolt. Bár Ősz volt, mégis tombolt az „időshölgyek” nyara. Éjjel pár fokra hűlt az idő, de amint felkelt a nap, felmelegedett minden.

- Nem saját az ötlet. – szabadkoztam.

-  De saját a tapasztalás, mit megélsz általa. – egy újabb korty tea.

- Ez igaz. De nem leszek-e kertész, ha fát nevelek?– kérdeztem nevetve. - Jó elfáradni az ásástól, vízhordástól, gyomlálástól. – most rám nézett. Jól végig is mért, ahogy csak Ő tud. Nézte a vállam fölötti területet, elnézett a fejem fölé, majd a szemembe.

- Örülök, hogy kertészkedsz, mert miközben a tested dolgozik, a lelked is gyógyul ám. Volt, ami nehézséget okozott?

- Pár fa, melyekben már nem volt élet s útban volt azoknak, melyeket el akartunk ültetni.

- Kiásni azt, miben már nincs élet, leásni a gyökeréig s kiszedni, hogy helyet csinálj az újnak, az életnek s este megpihenni és látni: min fáradoztál, látványos. Szépül a kert s szépül a lélek is. Hát kell ennél több?- tárta szét a karjait s húzta mosolyra száját.

- Valahogy úgy. – kicsit elgondolkodtam. -  Pár hete eltűnt a gyűrűm, amit Tőled kaptam, valamit biztosan jelenthet, mert már az első fa elültetése után megtaláltam a zsebemben. Visszakaptam.

- Látod, milyen megváltásra képes az élet tisztelete? Hidd el, mert nem csak fizikai síkon ültetsz.

-  Remélem…

- Ha jól megnézed a kis facsemetéket, melyeknek nem hogy termése, sokszor még ágai sincsenek, láthatod, hogy magukban hordozzák az életet, a gazdagságot. Egy fénykép mutatja rajtuk, mily gazdag termést tudnak hozni.

- Igen. Jó pár csemetét húztunk ki, mik tavaly kerültek elültetésre s elpusztultak. Nem nőttek semmit.

- Mégsem mentetek vissza vele a kertészetbe, mondván: - Nem ezt ígérte a kép a fán!

- Persze.

- Hisz nem a fa hibája az, ha nem jön ki belőle, mi benne lakozik. A Te dolgod, hogy gondozzad, hogy higgy benne s meg fogja mutatni Neked, hogy mire képes. Az erős gyökerek és törzs, a szerteágazó ágak s rajtuk roskadásig gyümölcs, mely híven mutatják Isten valódi gazdagságát.

- Így lesz, tudom.

- Nem kell mást tenned, mint eltávolítani az új Fa gyökereinek útjából a régit, melyben már nincsen élet, s csak terheli a földet s így helyet adni az újnak s segíteni neki, hogy legyen helye megkapaszkodnia, erősödnie s ellátni vízzel (érzelmek) s szeretettel.

- Szeretném, ha oly hatalmas gyümölcsei lennének, mint a képen.

Ne is reméld, hogy a csupán az elvárásodtól, mely egy fotótól ered, a Fa majd legyőzi a földben maradt erős, elhalt gyökereket s megerősödve ontja majd gazdag termését.

Minden új kezdet, a régi lezárásával, elengedésével s eltávolításával veheti csak kezdetét s ez nem csak a kertre igaz! – felemelte a mutatóujját. - Az élet egyik nagy törvénye ez!

Meghálálja azzal, hogy megmutatja, mi benne lakozik, hogy ne csak ígéret maradjon a fotó, a csemete oldalán…