Bennünk él
VersPici-Szerelem
Hatalmas a mező,
Rajta sok szép sudár fa,
Szálló szitakötő,
Virágról virágra.
Kislány a mezőt kersztülfutja,
Rajta szép pöttyösszoknya,
Utána szaladva a szép fiúka
Mosolyogva piros rózsáját nyújtja.
Szikráznak szemeik,
Egymáshoz érnek selymes kezeik,
Vidámságukban egymást hamar átölelik.
“Nézd, mit hoz a szellő!”
“Friss kalács illata,
Mama finomat süt odahaza!”
Kézenfogva szaladnak,
Semmi nem állja útjukat,
Hisz szeretik a másikat.
A fiú kinyitja a kiskert kapuit,
A lányka átlibben rajta,
Egyenesen legénye karjaiba
Omolva, hol ajkaikat lágyan összeérintik.
Könnyeznek a fák...
Könnyeznek a fák,
Éneklik szomorúságuk dalát.
Sok könnycseppük lehull,
Szomorúságuk mégsem halványul.
A fák szeretnek. Vágynak szeretni.
Tudják, hogy ez nagyon tud fájni,
Mégis mernek kockáztatni,
Mert ettől boldogok.
És ez nekik a legfontosabb dolog.
A fák békében élnek,
Csendesen hozzánk mindig beszélnek,
S ha figyelsz, Neked is súgnak bölcsességet.
Ha kimész az erdőbe,
És leülsz egy fa tövébe,
Az lágy árnyékával takar be.
Nyugalmas szellőjét,
Örök bölcsességét
Mind Neked adja.