Tancolofonix blogja

Igazság képviselője,

Lényegiség megtestesítője,

Nem evilági léte

Belehatol a mindenségbe.

Felemel függőlegesbe,

Lelket méltó helyére emlékeztetve.

Rámutat az eredetre,

Ami soha nem volt elfeledve.

Így jelenik meg a világban,

Neve nem foglaltatik imákban,

Hétköznapi szentség ő,

Eget földdel összekötő.

Evolúciót meghaladja,

Az életet a kezdetben tartja.

Örök kezdet, örök frissesség,

Soha el nem múló elevenség.

Nem evilági a világban megvalósulva,

Matematika mindennek az alapja.

Szentséges tudomány, ami teremt,

Az életet egyenlettel formákba rendez.

Minden ember ezt keresi,

Magára vakon, kívül kergeti,

Igazság felé fordulva a lélek megleli,

Transvervolutio az úton vezeti.

Nincs elrejtve semmi, ami ne lenne nyilvánvaló,

Világi cselekedet mind hiábavaló.

Szolgálat az élet egyetlen lényege,

Világban elfeledett egy-értelme.

Egyértelműség és rend van mindenhol,

Csak itt és most és sehol máshol.

Oda visz, ahol semmi sem van,

A többi már elmondhatatlan.

Amit keresel, az mindig itt van,

A medál megmutatja, ez nem hittan,

A lélek látja, felnyílik szeme,

Feltárul önmaga mindensége.

Nyugalom és béke természete,

Túlélést nincs miért kérnie,

Felismerte természetét,

Valódi lénye szépségét.

Tiszta, határozott, friss erő,

Igazat hamissal nem keverő,

Végtelen, korlátlan és egyszerű,

Nyílpontosságú iránytű.

Transvervolutio medál a világban van,

Most új korszak kezdete van,

Aki mindezt megérti, 

Az örök biztonságot magában megleli.

A világban elfáradtan,

A csodára hiába vártam.

Bármerre is indultam,

Önnön magamat nem találtam.

Mikor már mindent feladtam,

Az útra akkor rátaláltam.

"Én vagyok az út, az igazság, az élet" -

Minden elképzelés semmivé lett.

Odaadom világomat, 

A legszebbik virágomat.

Nekem már semmim sincsen,

Tiéd lett minden kincsem.

Gyere, csak gyere - mondod,

S én követlek oda, honnan fényed ontod.

Keresztül fényen és sötétségen,

A semmiben szétolvad létezésem.

Énemtől felszabadulva,

Most már elindulhatok haza.

Száguldunk fénysebességgel,

Dimenziók köde nem térít el.

Áthatolunk mindenen,

Túlmegyünk a te meg énen.

Behúzol önmagadba,

Mindeneknek forrásába.

Megszűnik a kettősségem,

Kialszik az értelem.

Ami marad, az otthon maga,

Befordultam önmagamba.

Ez a vége? Nincsen vége,

Végtelennek örök léte,

Elmúlni sosem fogok,

A nem-született vagyok.

Nincsen ami hozzám érjen,

Tanúnak nem kellek én sem,

Világot rég elfeledtem,

Pihenek a semmi-létben.

Nyugalom és béke van itt,

Mégsem látsz halottat itt,

Nincsen már se élő, se holt,

A csendben Isten honolt.

Tovább hívsz, pedig nincs út innen,

Ami hazavisz, az a szerelem.

Beleremeg mindenem,

Amikor szemedben a szerelmet meglelem.

A mindenség szeme élő csoda,

Isten az, ki látja maga.

Minden szépre megvakulva, 

Tovább vezet innen útja.

A felfoghatón túl van,

Önmaga felfoghatatlan.

Ami igaz, az még ez sem,

Trónom van az egy lélekben.

Elme ide el nem érhet,

Isten előtt csak térdelhet.

Mert Ő a mindenség Ura,

Semmiben van birodalma.

Elrejtve van bennünk Isten,

Pedig soha semmi más nincsen,

Minden mindig Ő maga,

Ismerd fel, gyere haza!

Féltem az árnyak fantomjaitól,

Az életemet szétszabdaló vágyaktól,

Gyermekkorom mindenkori réme

A szemem elé lett felfestve.

A vetítőgép végtelen filmje

Magától pereg rá az életre

Befedi a valóságot,

Elhiteti a hazugságot.

Bármerre is nézek jóra, szépre,

Nem néz vissza más, csak képzeletem réme.

Megállítani a filmet nem tudom, 

Átírni a szerepemet áhítom.

Az nem lehet, hogy az élet ennyi legyen,

Félelmek ketrecében peregjen.

Nem lehet, hogy sose legyek nyugodt,

Csak egy örökké menekülő bolond.

Ki az, aki meghatározta,

Hogy a félelem legyen lelkem ura,

Hogy létem rettegve nézzen,

Megváltást soha ne reméljen?

Én voltam az, be kell hogy valljam,

Én szabdaltam szét saját magam,

Én hittem el a rossz meséket,

Tudtam végig, hogy ez képzelet.

Én vállaltam a keresést,

Én szerettem a nem értést,

Én kerestem a feszültséget,

Benépesítettem az egységet.

De ha szétfoszlik képzeletem ege,

Megértés belehatol a mindenségbe,

Meglátom a hiánytalanságot,

Önmagamként a biztonságot.

Befogad az oltalom kegyelme,

Nem kérek én semmit cserébe,

Még magamat is hátrahagyom,

A világot többé nem bírálom.

Eltűnik ebben minden emberi,

Mentes a világtól ki ezt ismeri,

Félelem ura ide be nem jöhet,

Fenyegetés réme nem ijesztget.

Életem pereg a mozivásznon,

Megváltoztatni már nem kívánom.

Minden úgy van, ahogyan van,

Mindenért köszönet és hála van.

Nyugalom veszi azt ölbe,

Ki a világban már nem megy körbe.

Itt vagyok, bár mégsem,

Mozdulatlan létezésem.

Legnagyobb értékem a lemondás,

Életem egy felajánlás.

Nem csak egyszerű csodálat,

Hanem alázatos szolgálat.

Lélek fátyla libben

Mint a szoknya a szélben

Táncban forogva

Mámorba omolva

Mozdulatban elmondja

Ritmusban dalolja

Kedvesének szerelmét

Örök egy szeretetét.

Extázisban hevülve

Istennel egyesülve

Körforgásban gyorsulva

Végtelenben szárnyalva

Világot elfeledve

Nemiséget letéve

Testet túllépve

Mesél tiszta szerelme.

Nincs aki táncolna

Vagy bármit is tudna

A ritmus én vagyok

A test magától mozog.

Mindenen túl vagyok

Nincsen semmi dolog

Állapotom sincsen

Ez minden kincsem.

Mennyei idillben

Lelki édenkertben

Boldogság felragyog

Mindenek előtt vagyok.

A szépségbe belehalok

Gyönyörű dallamok

Játszanak lelkemben

Táncolnak a semmiben.

Lélek húrjain lélekművész játszik

Formába önti formanélküli dalait.

Mozdulatlan élet mozdul,

Az igazság megnyilvánul.

Mindig Őrá vártam.

A világban kerestem, a világon túl találtam.

Szépsége elmondhatatlan, szerelme határtalan.

És most már itt van a világban.