Tamás2 Blog

Zúzmarába bújtak a fák,
Novemberi lepel,
Jótékonyan eltakarják,
Mit
Az Ősz felejtett el.

Hajnalban a Szél és a Nap

Sandán összekacsint.

Sóhajtanak az ég alatt:

Mit

Hagyjanak itt?

Az esték mindig csendesek,
A magány most is meglepett,
Ellopta épp a hangomat,
S fáradtság gyűri arcomat.

Az idő

Az évek egyszer megálltak, s már nem tegnap van.
A hónapok elmúltak, s áprilist elhagytam.
Számolom a heteket, megszámlálhatatlan,
Keresem az órákat, még vállalhatatlan.

A percek és másodpercek új pillantások,
Melyeket lesütött szemünkből írtak mások.
Egy rezzenés, mely új mértékegység lehetne,
Megtalál, s talán az idő - újra szeretne!
2015 06 22

"Földiekkel játszó
Égi tűnemény,
Istenségnek látszó
Csalfa vak Remény."

Szemedben csillogó
Kacér álomkép,
Új vágyakat hozó
Hamis százszorszép.

Rózsa illatú lepel
Kezedből száll felém,
Jázmin szirmokkal lep el
E kurtizán erény.

Éreztem ajkadon
A biztatás ízét,
S láttam arcodon
Az izgalom színét.

A szívembe zártam
Még egy pillantást,
S elmerülve vágytam
A Remény irgalmát.

Folytassa pályázat - Az idézet Csokonai Vitéz Mihály: A reményhez c. verséből származik

A Barbakán bástyái alatt
sárga mellényt osztanak,
Az esti kábulatból ébredezve
borostás arcok morognak.

Vásárolt rendszámú cabrio üget
a behajtani-tilos köveken,
Napszemcsis sofőr fejét forgatja
s én a diáklányokkal nevetem...

A szökőkút már rég nem csobog,
falevél szőnyeg borítja öbleit.
A gimi sarkán tanárok cigiznek,
ostoba diákok e példát követik.

A Bazilika reggeli napsütésben
fürdeti felújításra váró tornyait,
Új oszlopok állnak a sétányon,
a lakat-őrültek megoldják gondjait.

Én is vettem egy lakatot
már ezerszer gondolatban,
S belevéstem egy pillantással:
Valamit, valamikor ott hagytam...

A Kossuth térre érve
öltönyös férfiak sietnek,
Sima arcú illatukkal
az újságosnál fizetnek.

Unatkozó taxisok várnak,
a reggel lassan halad,
S egy vak zenész gitárt hangol
fázósan az árkád alatt.

Megérkeztem valahová,
s kezdeni kéne valamit,
A séta véget ért,
összesöpröm gondjaim hamvait...