Talponálló

az utolsó kavics is iszapba süllyed
landoló lelkek a bányatón
te ég felé tartod a középső ujjad
én magamat hányatom

vizeshomokot tüsszent a szél
barnítva a reggeli pírt
újabb szúnyogot hessentesz el
csak ne lennél ilyen pikírt

matyi ráérzett végre hogy a
litánia csak szélbe eresztett
kanna kaki majd futószalagon
jött több rövid mert így egy
világot sikerült kitárnia már
nem is üzenget annak aki
ludas de előjön néha még a
régi reflex és egy balhoroggal
leüti döbrögit

az utat egy füzér rózsa övezte

imának látszott a tenyérre írt dal

hogy ne akadhassak többé keresztbe

isten esténként beirdal

papol hogy a hit nem valami hóbort

nem üresen tátongó vagy tele zseb

és mennyire nem voltam neki jó bolt

pedig ő sokat keresett

majd fejbecsap végre lesújt a késnyél

még magához képest is édesen öl

emlékeket hagy minden ébredésnél

nyálka pár pikkely és sömör

- Morfondírozok. – De min, Diám?

- Anyunak kéne egy indián.

Az szexi kis szerep,

pacizni is szeret,

s javítana is a kondiján.

a fák ma tohonya felhőkarcolók
felnéznek rájuk a mutogatós bácsik
egy ágról papírsárkány arca lóg
a börtönviseltek elköpnek a rácsig
társak után néz egy szabad tini
a szólista részeg a gospel pajzán
Gábriel csuklóján hűs Sabatini
nagyszülő térdepel az aszfaltrajzán
egy keszeg nő kígyóbőr táskát lenget
a harcsabajuszos épp rárabolt
lufiárus sóhaj és végre felenged
kiborult moslékostál a Hold