T.Zia blogja

Világ hálójában
Behálóztuk egymást,
El is vesztünk benne,
Keresnünk kellett mást,
Aki utat mutat,
Merre van az arra.
Találtunk kiutat,
Nem estünk zavarba,
Csak egymásba kissé.
Esetleg verembe.
Tudom, szörnyű klisé,
Hogy fejed vered be,
Vagyis ütöd falba.
Ne is tartsd magadba,
Vezesd le, mit érzel.
Én öntöm. Szavakba.

Betű-leves

Sütnivalóm van egy adag,
Kedvet kaptam a főzéshez.
Lopni tudom, hogy nem szabad,
De só is kell a zöldséghez,
Amiket majd összehordok.
Összehordtam, jó, ha szólok
Előre.

Minden megvan, akkor kezdem.
Először is kötényt kötök.
Nehogy magam beszennyezzem,
Mindazzal, amivel főzök.
Akadt pár szeméttel dolgom,
De mára már nincs nagy gondom
Belőle.

Fogom hát ezt a nagy üstöt,
Belevetem minden vackom.
Mivel nem bírom a füstöt,
Ne égjen le, megkavarom,
Aztán várom, mit főztem ki,
Több ésszel tán, mint amennyi
Erővel.

Telihold leplével takarózva súgom

Fülébe az éjnek, forró vérrel búgom,

Mindazt, mire vágyom, mit kíván a lényem.

Csodálkoznál, hidd el, eme teremtményen,

Mi tán én vagyok, vagy bennem élő álmom,

Az, ami előtör holdas éjszakákon.

Nézz rám. Ezüst fényemmel

Száműzetésem ne hidd, hogy nekem teher.

Szeretem a csendet, magányom nem átok.

Néha előfordul, hogy az idő lever,

De zajos vad partikat nem is kívánok.

Nem kell indokolnom mit miért gondolok,

Nem kell félnem attól, mi is a jó válasz.

Önmagam elől el semmit nem titkolok,

S nem is kell nálamnál erősebb, jobb támasz.

Nincsenek kételyek, nincs, ki vádolhatna.

Nem is volt senki, de minek magyarázzam?

Az időm az enyém, s ha ez változhatna,

Akkor sem hagynám, hogy énemet lerázzam.