TURIKARI68 blogja

TURIKARI68•  2020. május 17. 16:28

Minden elmúlik

Minden elmúlik,

A szerelem sem örök.

E testre is béklyó vár,

Ha jutnak neki rögök.


Az őszi szeleket,

Sírva faggatom.

Vajon hova ásnak,

Hol jut nekem sírhalom.


Lelkem egyszer batyút köt,

Otthon mindent elmesél.

S az ujjakat melyek a tollat fogták,

Lassan elhordja szél.


Mint egy házaló, atyám előtt kiterítve mindenem,

Hogy e földi létben, vajon mit is szerettem.

Kutakodva mélyre ásva, mint kinek nincs több húzása,

Uram! Hiányzik a szerelem.

TURIKARI68•  2020. május 17. 16:02

Utálok búcsúzni.

Utálok búcsúzni,

Itt hagyni mindent.

Könnyet csalni a szemekbe,

Még ha történt is már ilyen.


A sok fájdalmat elfeledni,

Egy pillanat csupán.

Aztán aludni egy jó mélyet,

Mint a gyermek lámpaoltás után.


Nem lenni hirtelen,

S a holnap már nem is emlékszik hogy éltél,

Azt hogy voltál szerelmes, de főleg te magad,

Hogy egy lányra vala is úgy néztél.


Hiába suttogva a fülébe,

Hogy ő volt a minden.

Ahogy nem hitte el ő,

Oly annyira hitt bennem az isten.

TURIKARI68•  2020. május 17. 15:43

Néha.

Néha oly egyedül vagyok,

Hogy se te, se isten  nem vagytok itt velem.

Senki aki utánam nyúlna ha zuhanok,

S megfogja két kezem.


Ki letörölné könnyeim a tévutakon,

S ihatnék a mosolyából.

Akár a szomjas délibáb,

A frissen hullott pocsolyából.


Újra álmodni ugyanazt egy tükör előtt,

Mint egy üres képkeret.

Csak én odaadtam magam e valóságnak,

Mely sohasem létezett.


Az álmokkal becsaptam önmagam,

Mert amit ott még ők sem láttak.

Hogy a valóságban nem hisznek majd,

Csak egy vén komédisnak.

TURIKARI68•  2020. május 16. 18:45

Köszönöm.

Köszönöm hogy velem zuhantál,

S tisztogattad előttem az élet mélységét.

Mikor éppen nem ohajtottam a fecsegő felszínt,

S rajta lévő indulat szépségét.


S letisztulhattam tölgy hordókban,

Lehettem áldozat mint Krisztus vére.

Hogy adtál időt nekem,

Aki tőled azt, sose kérte.


Hogy belém dagadtál,

Mint akona a kukorica fosztásba.

Nem hagyva rést a gonosznak,

S vesszőm, és söprőm voltál, végül a foszlásban.


Mert gyökér nélkül nőttem én,

Egy kis falu galád álmain cseperedve.

Hogy másztál velem onnét végig,

A költészet családfáján, oda fel a fellegekbe.


Mind végig mutatva utam,

Én járva rajta elösször senki más.

Hol rejtekem lehetett a jelen,

De az utókornak majd egy gammavillanás.

TURIKARI68•  2020. május 15. 18:11

Kopogtat a szerelem

Kopogtat ajtodon egy kis szerelem,

Vajon érzed e már mára?

Te azt hiszed szellem, mert felül néha  félénken, mint egy madár,

A házad előtti a platánfára.


Függővé tettél, s már költöznöm kellene,

De te tudom örökre itt maradsz.

Így hát nőjön kertedben a fű, S nékem minden évben lesz

déjá vu, mikor érik a barack.


Lehetnék gerle,

Mely erkélyedre nyúló ágán e fának fészket rakna.

De igazgyöngy vagy úgy hiszem,

S te loptál engem , pedig én leslek mint a  szarka. 


Asztmás e tér, S az más idősík,

Csak fulladni vagyok itt! S álmod oly messze esik az enyémtöl.

Ha testet öltve kopogtatnék,

Összetörnél egyből.