TURIKARI68 blogja

Arra vágytam mindig hogy tisztán  ragyogjak,

Mint sötét égboltban a csillagok sora.

Mutatni a haza utat örökkön örökké,

S nem égni ki soha.

Mert kötettem az élettel ezt frigyet itt,

Kergetve a boldogságot, akár a hit,

Hol kövéren hol soványan.

Ha nem hiszitek, kérdezzétek a virágokat akik olykor- olykor még, az oltáron szimatolnak utánam.

S mikor mindenem odavész majd,

Csak a suta betűk árulkodnak felőlem.

Eltűnök mint a patakok a föld gyomrában,

Akár a vad nyoma az erdőben.

De ott lenni mégis,

Mint száradó pocsolyában a zivatar.

Mint a kincs ha nem keresik,

Ha az eke egyszer kitakar.

Gic november .12.

Volt egy hely 

Régen egykoron.

Hol fullasztott tengernyi könny,

S lesett le reám a Somló, 

mint egy hegyorom.

Honnét elragadott,

E lírikus áradat.

És a zuhanás közben, kapva kaptam tollat,

Majd szőtt a páskom belőlem mesét,

S adott e ravatalra szárnyakat. 

Valahogy túl kellett élni,

Ezt az életet a megváltó halálig.

S mielőtt az ígéret földje alá kell majd bújnom,

Előtte még eljöttem gyónni egészen hazáig.

Mert te vagy az akitől,

A szerepeket kaptam!

S most itt állunk egymás előtt megint,

Mint két komédiás újra, 

Cilinderben s frakkban.

Oroszi ,november. 6

Egyszer majd.

Ha egyszer majd eljő,

S kézen fog a halál engem.

Megkérem keressen egy olyan helyet,

Ha talál, ahova lefekszem.

Ha nem is tudják hogy hol vagyok,

Többé az sem érdekel.

Akár ha virágos rétek is nyílnak rajtam,

S a magosban zsoltárt, csak madár énekel. 

Ahol az idő és az élet,

Végül egy gödörbe temet.

Vissza adom a pornak ami az övé,

S az úrnak e légies utolsó leheletemet.

  Gic október 23

Édesem.

Besompolyogtál szívembe,

Ahogy Pestre az este.

Oda loptál magadnak, mint lámpa fénye az árnyakat.   

Felduzzasztottad ereimet élettel, 

Ahogy medrét az áradat.

Úgy leszek eleven,

Hogy tekinteteddel felém zuhansz.

Azóta várlak a platánok alatt folyton,

Mint tavaszi kikeletet az őszi suhanc.  

De hol voltál, hogy ott lettél?

S teremtetted nekem az életet.

Mégis átnézve rajtam egy darabig,

Mint ki nem lát bennem mást mint kísérletet.

Ott bújtattál magam elöl,

De a színes avar, már nem adott rám kabátot.

Mert te megláttad bennem azt,

Akit addig még senki se látott.

Gic . Október 19

Gondolatok ülnek a felhők szélén,

Mint költöző madarak sorjába.

Hontalanok lettek szegények,

Már egyse lakik bent a koponyámba.  

Ha nem lesz belőlem,

Csak egy marék por.

Ha bele vetnek a szélbe,

Mikor elmegyek majd akkor.

Írástudók egyengetik a  soraim,

Általuk tán tovább kúszik az élet.

Hol az ember szerelem s halál hőse,

Melyben e költő, mint a rőzse elégett.

Vásott szöveteimen áttdereng az idő,

Mint fátyol felhőkön a szűrt napsütés.

S mikor az égi kántor csillagokat gyújt utamon,

Ott már egy jel leszek nem tévedés.

Gic. Október 17.