TURIKARI68 blogja

Ma becsuktam.

Ma becsuktam magamba,

Egy érzést jó mélyre.

Szépen tegyék,

Ha valaha még jönnek érte. 

Tisztán tegyék,

Ízes szóval.

Készüljön fel reám,

Mint egy székely az életre a koporsóval.

Bezártam hogy ne kujtorogjon, 

Ha magányos vagyok ott legyen velem.

Mert itt belül lesz boldog igazán,

A külvilág csak néki sötét verem.

Fogad vendégeket,

De tudni fogja ki kalandot keres.

Hogy ehet ihat bőven,

Csak belé soha nem lehet szerelmes.

Az élet.

Az élet egy könnyűvérü 

Ledér nőcske. 

Ki gonosz pók e téridőben   

Ahogy ugrottam néki időben midig mint a szöcske.

Belepte retinámat,

Mint a pollen por.

Nem szeretett, de keresett,

Sem most, sem akkor.

Mint ponty szájában az ivadékok,

Lombikban fejlődőtt benne gyermekem.

Néha megrázott ha hazajött 

Hogy ne aludjon be bennem a szerelem.

Felriadva kerestem a cumit,

Mit agyamnak az alvás   rángatott.

Álmodni akartam még róla,

De ő felült egy másik lóra, és elvágtatott.

Aki meg akar ismerni.

Aki meg akar engem ismerni,

Elkell jönnie az atomokba. 

Reaktornak világokat teremtve,

Majd velem hasadni, engem feledve azon nyomba.

Aki érezni akar engem,

Majd úgy lesz, mint ki szakadékba ugrik.

S az anyag felébreszti, ha odaér

De a fájdalom a ledér ott sem múlik.

Aki át akar verni,

Jobb ha őszinte lesz.

Jobb ha ő lesz az isten, s ott maga áldjon!

Mert nem jön vissza normálisan,

Ha itt most boldoggá tesz.

Aki látni akar engem nézzen fel az égre,

A kék mögé a messzeségbe.

Hagyjon üzenetet a csillagokba,

Ha arra járnék csont nélkül,

De még balgán emlékszem az illatokra.

De aki tapintani akar annak,

Ez  most valósággá  is válhat.

Ha szemem foncsorjai mögött észrevesz,

Mikor mosolygósan testet, s nyelvet ölt néki a bánat.

Másik felem.

Tekinteted mintha,

Egy nagy óceán lenne.

Ott van az életem, a halálom,

Szinte minden benne.

Mint a hold győzködtem magam odafentről,

Kinek ott van a hiányzó fele.

Mehetek fürdeni bátran oda,

Mert nem  fulladok bele.

S habár neked már ,

Adott ott az élet két csillagot.

Én csak bolyongok kísérlek mint a fájdalom

Melyet a hiányod okoz, mint nehéz bilogot.  

Te vagy az univerzum,

Hallod amint kérek.

De forr sistereg a tekinteted,

Ahogy hozzá hozzád érek. 

Itt is jártam.

Születtem köletlen

Az ég alatti csürbe.

Eldúgtak árnyéknak könnyeden,

Játéknak női ridikűlbe. 

Rúzsal rajzoltam,

Szavaim puderba hemperegtek.

Itt is jártam már!

Habár miután elmegyek nagy titok lehetek az embereknek.

Ha lehullik rólam húsom ,

Lepereg rólam mint falról a vakolat.

Akkor sem értenek majd,

Hogy értük hasadtam folyton mint az atom,

És tünök miattuk el mint az alkonyat.

Ott is jártam mint a bánat, forró csók mögött

Ahogy születik majd elmúlik.

Ahogy egy pojáca kedvedért

A férfiból néha elöbúvik.

De a talajvíz tisztább mint az élet,

Nem hagy maga után mosatlant.

Megtőrli utánam poros ajkát,

Mi után csobbantam.