TURIKARI68 blogja
Valahol.
Valahol.
Borús a nap,
Mint a hangulat.
Remény volt az éj,
Bár közeleg az alkonyat.
Az éjszakai zivatart szempiláim,
Ráfésülték a párnára.
Benne legszebb dolgaim fulladtak,
Mikor reá gondoltam a mátkámra.
Valahol pörgetnek.
Csurog a méz, édesen mint az élet.
A méh csípések benned tüskék tán,
Ahogy te tőlem sose kérted.
Csak te.
Csak te.
Annyi csoda van a világon,
Mi oda léphetne a helyedbe.
Csak te jössz lépten nyomon,
Te jutsz az eszembe.
Jössz mikor felkel a nap,
S e pirkadatban első szavam Johanna.
A tudat hogy csak álmaimban létezel,
Még az is hozzád rohanna.
Aztán egész nap bolyongok,
Mint lőtt vad az erdőben ingatag.
Hátha látlak valahol,
Össze rak a pillanat.
Majd jő az est,
S magányom érző szívem szétszedi.
Mint a bolond, ki babonásan faggatózik,
Szeret, nem szeret, az akàc levelet tépkedi.
Eljött az este.
Eljött az este.
Eljött az este,
S e sötét elnyel mindent,
Rá ül mindre mint a por.
Ha nem ragyog többé csillagom,
Mi lesz velem akkor.
Ha tüzet rakni nem tudok,
Jelezni sem merek, itt vagyok hiszen!
Csak imbojog alattam a rengeteg
Mint süjedő ladik a vízen.
Nem érek fel e ragyogásig
És elvesztem örökre tán.
Csak álmodni merek
A boldogság után.
Mért vagyok itt.
Mért vagyok itt.
Az ember nem választhat
Se sorsot se életet.
Nem olyan dolog a szív és lélek,
Melyet csak úgy kérheted.
Készítik a bőröndöd,
S még egy búcsú puszi odafent.
Élő szövetekkel van bevonva a teher
E csomagban hever, valami mit az isten odacsent.
S ott csücsülsz a lények tudata alatt,
Mert lényegben kész vagy már.
És szemmel tartanak mint a bárány felhőket,
A röntgen napsugár.
Odadereng veled a tekintekbe,
Sugaraival mint ha tengerekbe fésülné e haját, s oly finom a csoda lent!
Mint mikor egy szűz abrándozik a tükör előtt, hogy rátalál a kötődés egyszer,
Mint kötés ion, és kovalens.
A mindennapok tolvajként
Fosztogaják drága holmijaid, s neked
Nem marad csak az szó.
De ebbe is belepiszkit az élet végül,
Mint egy boldog napba a félrevert harangszó.
Hová lett a fény.
Hová lett a fény.
Hová lett a fény
Nem tudjátok?
Kerestem én is,
De előlem eldugtátok.
A nap süt,
De e fotoszintézis leplezi makacságod.
Régi leveleiden a szó tele tetüvel,
Még hangya se lettem, csak arra kelettem hogy etesem a macskákat.
Voltam etető
S a te méhed mint meddőn egy depressziós temető.
Csak hullattam néki a könnyeket,
Csak játszottál véle, nem adtál cserébe kölyköket.
Hol van a fény nem tudjátok
Csak szennyezi bennetek s sötét anyagot?
Mikor fáztam senki nem jött hogy szikrát adjatok.