TURIKARI68 blogja

Teremtésem története. 

Az isten egy oroszlán volt,

A költő egy szűz galamb nagyon.

Ki repült e gonosz világban,

Hiszékenyen s vakon .

Nem tudta hogy  teremtöje 

A zodiákus, szíve hideg és nyirkos. 

Csillagok tengerében búza szemek között, lesett reá e gyilkos.

Törött szárnyam immár

Az utak porát veri ahogy árvúl.

A nappalok jöttek hogy dög legyek,

És a pupillám rá vetni magát nem meri, ahogy tágul.

Galamb lelkem kinevetni az univerzumot, hogy csöndre vágyik nyomorékan. 

De elszökik velem a vákuum,

S megjelenek valahol egy másik idő buborékban. 

És mikor elmúlik.

És mikor elmúlni látszik,

És semmi sem örök.

A szerelem mégis!

Miért ide hoztak a rögök.

És ha fájón,

De mégis menni kell.

A fájdalom mi itt maradt,

És lázasan figyel.

Kérdi majd,

Te voltál e mind ez önmagad,?

Mielőtt előtted az atom hasad,

S a szíved megszakad.

Költő voltál, 

Madárnak is gyönge.

Egy árva lélek,

Ki nem vágyott e nőnél  többre.

Még a holnap.

Még holnap megpróbálom

S felkelek.

De ha most elgáncsolnak,

Többé nem megyek.

Nem kell a költői véna,

Ha a lélek úgy is béna már.

Csak akart egy kicsit tovább élni,

De nem lesz érte kár.

Most a leg szentebb

Helyen ölik.

Magában a költészetben 

Hol az adott szóért, vérre menne ölig.

Pedig most önmaga,

És szeretni akar mindig.

De egyik perc felemeli,

A másik eltemeti a sírig. 

Mit mondjak még,

Kinek a szó a legszentebb szentsége, 

Holnap még felállok,

Aztán nálad sem lesz többé menedéke.

Nagy eső.

Nagy esők jöhetnek,

Nemes zivatarok.

S én nem bújhatok el se hegyre se fára,

Mert  mára senki se tudta, vajon mit akarok.

Vihar gyűlt itt legbelül,

Jószívű tőr ad kegyelmet.

Kerestétek  az istent folyton,

De a szóban benne volt, mikor mondtam nektek hogy szeretlek.

Ez az érzés mely születik folyton bennem,

Másképpen nem múlhat.

Mely tanított alázott, de gonosz mostohám volt

S itt belül önmagába fulladt.

Én más voltam, mint ki nem e világból származik,

A látszatik csak a felszínt kapartátok. 

De megöleltek, s most sírva temetnek el a Kárpátok.

Te vagy.

Nekem te vagy a világ,

Te vagy az élet.

Mindenem a tiéd,

Soha sem kell kérned.

Mit tekinteted 

Bennem lángra gyújt itt.

Csak neked izzik tisztán,

És soha el nem múlik.

Te vagy nékem,

A végső állomás.

Ha oda engedsz szívedhez,

Soha nem leszek csak érzéki csalódás.

Szeretlek!

S idebent érted ég minden.

Társad  leszek, barátod, 

S majd meg látod bennem e tisztaságot  akár az isten.