TURIKARI68 blogja

A lírai vérem.

 

Játszanak velem a gondolatok,

Markukban az életem ringó idővonal.

Alig látszom már, mint fonal a pók potrohán,

Így élek e bolygón, egyedül mostohán.

 

Gádoros udvarok rejtenek, gémeskutak bújtatnak,

Tudván e szomjas nyáj mily hőn kutat.

S nem lehetek csak egy korty víz,

De ha felnyitom a szemét, tán jóllakik velem a nemzeti öntudat.

 

Lírai vérem adom!

Szent kelyhedbe Magyar hon.

S aki nem jön érted harcba,

Koccintson ellened, de fanyaron.

 

Szomja legyen örök,

S bölcsője ne adja hozzá nyelvét.

Boldogasszony anyánk ki ringatta,

Kegyelemből érette, ne hullajtsa könnyét.

 

Beszéljen virágnyelven,

De lélekben ne találkozzon Magyarral.

Az istene is legyen démon,

Vagy inkább egy arkangyal.

2018/ 05 / 21/ 19:30  Turi Károly

A tekinteted.

 

Olyan volt a tekinteted, mint üstökösnek a szabadesés,

Valahol az alkonyba.

Zuhantam beléd a semmiből,

Levegőért kapkodva.

 

Vajon sejted-e

Honnét való vagyok.

Hol lakik az ismeretlen,

Hol születnek a csillagok.

 

Eredetem titok, küldetésem talány,

Kire odafent talán, volt még néhány variáció.

Azt hiszem nincs kecsesebb a teremtésnél,

Mert öledbe csalt a gravitáció.

 

Kezdem felismerni az érzést,

Ahogy közeledem feléd e távoli világból.

Megnyugszunk egymás tekintetén,

És osztozunk a kozmosz fájdalmából.

 

2018/ 05/ 15/ 19:30

 

 

Teremtő erő 6

 

134/

Megmondtam, hogy férges,

A gonosz lakik benne!

Úgy szerettem volna,

Ha a fogatok nem törik ki benne!

135/

Ó drága jó Atyám!

Már meg bánta minden porcikám.

A kígyó volt a legnagyobb tettes!

Én csak éhes voltam, s nem találtam mást csak szedret.

136/

Szólt az Úr! Nos, hát te kígyó

Meg büntetlek!

Bujkálni fogsz, még élsz

S az emberek téged soha nem szívlelnek.

137/

Uram teremtő Atyám!

Szólalt meg Ádám.

Ha meg büntetsz is, csak enyhén, ha kérhetem

Halkas hát meg had legyen enyém a védelem!

138/

Miért ültetted azt az almafát? A vesztünkre?

S ott a kígyó is! Gyanítom, hogy néki voltál a súgója is!

Ő mondta a tudás fája ez!

Csak tanulni akartunk olyan nagy bűn ez?

139/

Meg fogjátok tanulni

Jól szólt az Úr!

Majd haragos zöld szeméből,

A könny kicsordul.

140/

Még csak a kígyó

Ebbe nem is hibás!

De már vele rendeztem,

Ezt az ős régi vitát.

141/

Becsapott a kígyó

Mint mindenkit ez a léte!

Ősi atyát, a gonoszt,

Már lelöktem az örök sötétségbe.

142/

Nincs abba az almába a hatalmas tudás!

Közönséges gyümölcs az nem is lehet vitás!

Rá jöttél volna te Ádám magadtól mindenre!

Ha meg nem, itt volt jó Atyád! Csak, kérdezned kellett volna tőle!

143/

Ez volt a próba Ádám

S mert én kértem tőled, hogy ne egyél a fáról?

Csak ez az egy volt tiltva néked

E hatalmas világból.

144/

Nem a szemed nyílt fel!

Hanem gonosz tetted, s általa a bűn közénk éket vert!

Olyan voltál te is Ádám, mint egy tökéletes alma!

De férges lettél fiam a gonosz már a lelkedet marja

 

 

 

145/

Csalódtam benned!

S meg bántam, hogy fiamnak hívtalak Ádám!

Inkább maradtál volna a porba,

És a fejembe csak ábránd!

146/

Nézz meg jól!

Nézd meg teremtő Atyádat!

Mert élő ember,

Engem többé nem láthat!

147/

Elrejtem ezt a völgyet, ahol elkövetted bűnödet

De példa lesz e nap az egész világnak az utánad jövőknek.

Mert nem lesz a földön

Többé ilyen jó sora az embernek.

148/

Örök életet szántam néktek!

De a fájdalmat, azt meg kell, hogy ismerjétek!

Tested hogy el ne felejtsd, csak élettelen por!

Mely ideje végén a földel, összeforr!

149/

Meg tanulod a különbséget!

Örök időkre jó és rossz között. 

Választhatsz közülük

Magadnak barátot, s ellenséget!

150/

Majdan holtak csontját ássátok

Hogy benne kutassátok a múltat, az igazságot.

S a gyalázatos bűneitek közben benneteket felnevelnek

Ó ritka lesz a tiszta lélek! Ki Atyához őszintén visszatérhet.

151/

Ott hagyod a füves árkot,

Többé nem nyújt néked otthont, s biztonságot.

Rettegni fogsz, mint a vadak

Kik minden apró neszre megugranak.

152/

Ha dolgozol, eszel!

Ha nem dolgozol, nem leszel!

Ez a büntetésed!

És hozzá még ott lesz hűtlen feleséged!

153/

Nehéz döntést hozok Ádám!

De majd egyszer megleled az utat hozzám!

De a napot nem lophatod

Mert mindig új gyötrelem vár rád.

154/

Gyere ide asszony és figyelj!

Hald, amit hallanod kel!

Te leszel majd,

Ki minden sarjat felnevel.

155/

Lesz közöttük alkotó,

S gyámolító kéz.

De lesz közöttük sötét gonosz

S mindenért ölni kész.

156/

De majd eljövök, s veletek szövetséget kötök!

Testetek néktek oly drága s mégis a földbe szála.

De a benne lévő Isteni lehelet

E mocskos földhöz hozzá nem érhet!

157/

Ezért majd valaha,

Mégis csak egyek leszünk Ádám.

A lélek mely bennetek éltet, az enyém is

S az a leg drágább.

158/

S e szavakat, hogy ki mondta, Ádám szót kért újra!

De hol leszel Uram? S hol van e világnak vége?

Nem téved e el a lelkem majd

Az ijesztő messzeségbe?

159/

Csak én vagyok az, aki vagyok!

A te teremtő Atyád!

De nem csak a tiéd,

Még enyém sok millió másik világ!

160/

E parányi föld,

Csak egyetlen gondolatom a sok közül!

Mi a távoli űrben,

Még a szemem elé kerül.

161/

S a hatalmas trónjáról

E szavakat ki mondva fel állott.

Most pedig,

Átrendezem itt e világot!

162/

Megrázkódott a földnek

Minden hegye s völgye!

És hatalmas vihar támadt

Mely a vizeket odébb tessékelte!

163/

Ott reng a tengerek mélységes fenekén!

A kövek meg izzanak lázban égve hatalmas dicsőségén!

Aztán, mint hatalmas szökőár emelkedett a magasba!

S iszonyú ereje a hegyeket morzsolta!

164/

Ami egykor hegy volt,

Ma parányi domb csupán!

Súlyos pecséttel zárta le a völgyet

Pusztulni kell rajta most még a leg apróbb göröngynek.

165/

Majd megparancsolta

A föld összetartó erőinek.

Őrizzék a titkát,

Az egyetlen Istennek

166/

Aztán int a vadaknak,

Kik riadtan trónja körül állanak.

Szaladjatok szét ismét!

Többé nem tartom fent köztetek az egységet, s a békét!

167/

Aztán Ádámék hoz lépett,

S meg ígérte nékik ismét a szövetséget.

Menjetek, s népesítsétek be a földet!

De soha nem fogjátok meglelni ezt a völgyet!

 

 

 

 

 

168/

Gondozd ezt a földet

Mind halálig!

Nem fogysz el, ha én nem akarom!

Mert lesznek fiaid, s unokáid!

169/

Sehol máshol a világon,

Nem vetheted meg a lábad!

E föld lesz az otthonod,

S nélkülem a hazádat sehol meg nem találod.

170/

Ne vágyódj el innét

Idegen távoli világba!

Ne kutasd a nyomomat

Más bolygókat, s csillagokat járva!

171/

Itt teremtettelek!

Itt van a helyed néked!

A porból, melyből felkeltél,

Egyszer vissza kell térned!

172/

Csak lelked az, mi kitörhet

S itt hagyhatja e világot!

Utat kap a hatalmas űrben, hogy eljusson hozzám

S ott megtalálja az igazi boldogságot!

 

Turi Károly / 2002/ 4/ 10

 

Teremtő erő 5

 

100/

A selymes füvön hanyatt dőlve

Bábulatos ma az este.

S ahány csillag van az égen,

Most mind egy ábránd! Hogy ott vajon mi lészen?

101/

Csak hallgatom Éva angyali hangját

Ott már mintha jártam volna!

Az a fényes ott jobbra!

S mutat rá karcsú mutató ujja.

102/

De én egy

Csillagot láttam!

Mely beszélt hozzám,

A sötét éjszakában.

103/

De fárad ő is

Bár még mutat vagy húszat.

De bejártunk mindent mit láttunk

S valahol ott van az Úr is ki vigyázza mély álmunk.

 

A bűnbe esés!

104/

Lassan kel a hajnal

Nagy piros szemekkel.

Tán gyanít valamit!

Ó, jaj de mégis menni kell!

105/

Éva ébred elsőnek!

S hogy éhségét csillapítsa, neki vág a mezőnek.

De halászni nem tud,

S a vad is nála jobban fut.

106/

De ott a szeder

Friss és édes!

Viszek két marékkal

Ádám biztos éhes.

107/

S ahogy a szedret

Kezdi szedegetni.

Meglát két furcsa szempárt

Mely kezd a sűrűből feléje közeledni.

108/

Micsoda furcsa tekintet!

Ilyent én még soha nem láttam.

Ki tudja mióta lapul itt

S leselkedik utánam.

109/

Ki vagy és hol laksz?

Kérdezte Éva.

Én vagyok a kígyó!

S rámutatott az almafára.

110/

Atyád küldött!

Nézd, hogy gondozom néked itt e drága gyümölcsöt.

Mosolygós, mint az ajkad és piros, mint az orcád

S ha bele harapsz meg fejted a világ összes titkát!

 

 

111/

Nem, nem!

E fáról tilos a gyümölcsöt ennem!

Tudom, nékünk ezt Atyánk megtiltotta!

Talán még el is emésztene hirtelen haragjába!

112/

De ravasz ám a másik oldal!

Ő most jobban bírja szóval.

Ugyan már! Néki mindent elhiszel! Csak, egy irigy vénember

Hófehér szakállal haragos zöld szemekkel!

113/

Ha megkóstolod,

Okosabb leszel, mint ő!

Te osztod majd az áldást

S te érted rajong minden, mit alkotsz, s felnő!

114/

Addig, addig győzködte

Még a fához lépett s ölét tele szedte.

Megérinti Évát a tudás szele

De csak alma volt az is, annak is a leg férgesebbje.

115/

Hazafelé tar Éva,

Ölében a piros alma.

Nem is sejti szegény,

Hogy kit melenget a keblén.

116/

A selymes réten átszökellett,

A dús ligetbe megérkezett.

Ádám még alszik! Csendben s mélyen

A gonosz várja, hogy felébredjen.

117/

Épp hogy megérkezett Éva

S ledőlt mellé a zsombékra.

Ádám nyújtózkodva ébred s korgó gyomrának zajától,

Még egy madár is felröppen a fáról!

118/

Éva szájában már ropogott az ízletes alma

S még a meg maradt részét Ádám felé nyújtsa.

Nem szol néki miféle fajta,

Majd ha jóllakott gondolja! Akkor sírva bevallja.

119/

El is fogyott mind!

Nem maradt egy sem!

De furán nézel Ádám?

Mint aki forgat valamit a fejében!

120/

Mi van lelkem?

Tán éhes vagy még? Kérdezte Éva.

De csak hamar rájött

Milyen gyümölcsre fáj a foga.

121/

Pajzán gondolatok gyötrik!

Én bolond! Hogy ez eddig nem jutott az eszembe!

De Éva már öltözött is

Akkorra a fügefalevélbe.

 

 

 

 

 

122/

Nem mintha nem tetszett

Volna neki a gondolat.

Mert mi eddig csak ott lógott,

Most már felfelé kacsintgat.

123/

Hanem ekkor mennydörgés

Rázta meg a hatalmas eget!

Haragos szél lökődte

Az ijesztő felhőket!

124/

Mintha ismerős hangot

Hallottak volna!

S az a valaki,

Az ő nevüket mondta.

125/

Még a mindenség túlsó felén járt,

De haragja biztos, hogy lesújt mindjárt!

Ott hagyott mindent mit akkor csinált,

S most félre lökve jön, s mindent elpusztít mi az utjába ált.

126/

Meg nyíllik az ég!

Mint egy üstökös jön s körülötte minden ég!

Megrendült a völgy mikor letoppant a földre!

S hatalmas öklével már, már az almafára ütne!

127/

Hol vagytok drága gyermekeim?

Kiabál az almafánál!

Bennetek hiába kereslek

Furcsa hogy mos titeket sehol nem, lellek!

128/

Kiabált, pedig jól tudta hol vagyunk s azt is tudta, hogy mi bajunk

De keres s kutat mindenkis zugot, megtapogat.

Hullik a gyümölcs, rázza a fákat!

Még nem egyszer csak meg elégelte, s félre hajtsa felettünk az ágat.

129/

Itt vagyunk Uram elbújtunk, mert félünk

Anya szült meztelen volt a testünk!

Meg mondtam fiam átkozott lesz a perc!

Ha az almához nyúlni mersz.

130/

Éva hozta az almát!

Én semmi rosszat nem tettem.

Éhes voltam,

S örültem, ha ehettem!

131/

Aljas dolog Ádám

Kit szeretsz azzal takaróznod, ám!

Nem hogy kiállnál mellette

Egyedül a büntetést csak az asszony viselje?

132/

Mond hát Éva mi vett rá arra

Hogy tiltásom ellenére kezed az almát elemelte?

Ezernyi más gyümölcs van még erre

Hát közülük az, ami a tilos! Az a legjobb lenne?

 

 

 

 

Teremtő erő 4

 

78/

Egy csörgedező patak partján,

Ájultan fekszem a partoldalán.

A szemembe ébresztő fény szökellik

Arcomon két gyenge kéz melegszik.

79/

Kinyitom a szemem!

S most vagy szépsége vakít, vagy a napba néztem!

Itt a társam, ahogy meg ígérte!

Szemében ott ragyog az egek minden kékje.

80/

Hajához képest a hegyi zuhatagok,

Csak csörgedező kis patakok.

Keblei, mint a mosolygós gyümölcsök

Ó hogy kelletik magukat! Már most azon tűnődök.

81/

Méhében ott buzog

Az örök élet forrása!

Mégis bűnös lesz mindenki ki ott fogant

Hiába hasonlít az Atyára.

82/

Térj magadhoz Ádám!

Ismerd meg asszonyodat.

Ki feledteti veled

Minden búdat, s bánatodat.

83/

Teste érintetlen s romlatlan!

Hiszen minden porcikáját, én alkottam!

Én vagyok a gazdája sejtjeinek!

Én mondom meg hogy mit szabad a génjeinek.

84/

Ó mennyei Atyám!

Világok alkotója!

Kiről mintáztad e szépséget?

Ki tüzet rakott szívembe s bejár benne minden messzeséget!

85/

Felelj Uram! Meg foghatom-e a kezét?

Nem tűnik e el?

Ha ajkam eléri

Majd leheletét.

86/

Igen Ádám mindent

Mit a szíved diktál szabad!

Szólj hát hozzá, s meglásd

Mosolygós lesz mindjárt.

87/

Ő a társad

Minden vágyad.

Légy hozzá kedves!

Durva szóval öt soha ne illesd!

88/

Hívd őt Évának

Fogd meg a kezét, hogy a szemében könnyet ne lássak.

Tűzzél virágot fekete hullámos hajába

S adjál csókot mézédes ajkára.

 

 

 

 

89/

Néktek adom az egész földet!

Rajta minden vadat, folyót, s völgyet!

Csak nyújtsd ki a kezed s megkapsz mindent!

Nem lesz oly dolog soha mi erődből kibillent.

90/

Hanem egyet mondok Ádám!

És ez nem tréfa!

Nem oly dolog,

Mit veled űztem néha!

91/

A legdrágább gyümölcs,

Éva a tied!

Hanem ott a dombtetőn nő egy almafa

Arra ne fájjon a szíved!

92/

Férges az, az alma Ádám! A romlás lakik benne!

Ezzel ne bántsd meg Uradat! Fogadd meg a szavamat!

Bele ne harapj! Hogy torkodon leve le ne szaladjon!

Mert bizony mondom Ádám, akkor meg ismered a haragom!

93/

S ahogy ezeket kimondta,

Meg nyílott az ég! S már nem is volt semmi nyoma.

Én meg átöleltem Évát

Szemébe néztem, hogy meg értsem szerelmének titkát.

94/

A hosszú haja

Vállát s keblét takarja.

Széthajtsa a kajla szél

Hol egyikhez, hol a másikhoz ér:

95/

Éva kinevette kíváncsi tekintetem

Biztos csak álom! Ó adj időt, hogy elhiggyem!

Mint egy fuvallat olyan volt a járása

Talpa alatt hajlik a fű, s mégsem törik derékba.

96/

Ó Éva! Álmaim hajléka

Ugye itt leszel, ha másnap a nap felkel!

S hallom hangod, amint fürdesz a tónál

Éneked szebben szól majd biztos minden madárénál.

97/

S eljött a másnap a réten sok virág között,

Melyekbe tested olyan szépen öltözködött.

Úgy járkáltál, akár az angyalok!

Ó el ne hagy, mert bele halok!

98/

Arcod olyan, mint

A vöröslő alkonyat!

Kit a forró ajkam, minden nap

Minden este csókolgat.

99/

Kérj tőlem bármit

Karom erős, s mindent elibéd állit

Legyen bármilyen kívánságod

Én adom néked Ádám e kiváltságot.