Voltál s lettél csalódás.

TURIKARI68•  2020. június 12. 07:32  •  olvasva: 113




Én az érzelmeim rabja vagyok,

Te félelmeidé voltál.

Egy burokban élsz, kéreg alatt dobog  szíved mint a földé,

Melyben szerelem sose volt talán.


Mindened megvan ami csábít,

Tekinteted akár az ég, ajkadon madárdal.

De becsapódik az ember ha elhisz,

Mindent amit lát, vagy hall.


Meríteni akartam ebből,

A csalóka csodádból.

De alig beléd kortyoltam egy jót,

Mint a verebek, az eső utáni pocsolyából.


Fodrot vetettem e tükörben, mely nem szaladt velem a partig.

Fulladni vittél engem, s tiszta álmaim,

Kiknek hangjuk már alig alig hallik.  


Te teremtettél magadnak,

Mint rekkenő hőség a délibábot.

Aztán csak merengtem utánad,

Ahogy váladra csapva hajad, eltűntek veled a délutánok.

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

azuur2020. június 13. 10:45

Szomorú vallomás,

de egyben keserü ítélkezés és vád is.

Remélem nem olvassa, akiről írtad, mert nagyon bántóak a gondolataidaz ő szemszögéből nézve ...

TURIKARI682020. június 12. 21:08

Köszönöm

Mikijozsa2020. június 12. 10:57

jó lett

Törölt tag2020. június 12. 10:54

Törölt hozzászólás.

Pflugerfefi2020. június 12. 10:48

Kiirtad magadból a csalódàst, és milyen remekül!
Gratulálok.

Perzsi.2020. június 12. 09:10

Csodsszép vers, megha fájdalmas is, Gratulálok.

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom