Végvári hősök emlékére.

TURIKARI68•  2020. november 29. 11:34  •  olvasva: 67

Végvári hősök 1

 

/ 2002 /7/ 22

1/

Volt az éjjel egy fura álmom!

Ahogy magamat a messzi múltba apródként látom.

Erős nagy vitézek között forgolódtam!

S örültem, ha a kardjukat hordhattam.

2/

Így történt hát hogy

Maradtam apródnak, s krónikásnak

Hogy hírét vigyem a napjait,

E régi letűnt világnak

3/

Az ismerős út

Ma még csak apró tiprás csupán.

Melyen utat csak az erős láb,

S az ökrös szekér talál.

4/

Ígéretet kaptam a vár urától,

Ha jön a Török, s közeleg a végóra.

Elég nagy leszek én is

S fel ülhetek egy lóra.

5/

Habár szegény családból származom,

De mégis a tollforgatás az egyetlen tudományom.

De mégis szinte vágytam rá, hogy egy kardhoz érjek!

S szíven döfjem végre azt a félholdas népet.

6/

S bizony nem lenne irgalom,

Bennem sem.

Kopasz fejüket, ha levágom

Fél holdjukra felviszem.

7/

De valaki akkor,

Meg veregette a vállamat.

Egy daliás vitéz kinek hatalmas kezei

Páncéljából csak úgy dagadtak.

8/

De nagy a dühöd

Te kis apród!

Már keres a szakács! Siess!

A lábaid pedig ne aprózd!

9/

Igen uram megyek máris

Csak had fogjam meg a lovát, na meg a kardját is.

Nehéz még fiam neked ez a fegyver!

De a lovamat azt megfoghatod apró kis kezeddel.

10/

Ej ez a deres!

Ha az enyém, lenne!

Fel is ugratnák én

A hegy tetejébe.

11/

Na mindent

Csak módjával!

S taszított rajtam felfelé,

Egyet a gyönyörű lovával.

 12/

 

Mentem volna én magamtól is,

De hát én azt a szakácsot ismerem!

Még a puszta gondolattól is

Most áthatol a félelem.

13/

Hát így történt,

Hogy be kellett elébb állnom inasnak.

S csak hordója lettem én,

A tengernyi finom falatnak.

14/

De amit ott láttam,

Hát Istenemre mondom!

Jaj csak nekem lehet ilyen

Szerencsétlen a sorsom!

15/

Az asztalnál ült Sára!

A vár urának lánya.

Szöszke haja befonva a hátára lógott

S nevetett engem, a konyhai bohócot.

16/

Remegve mertem elé a levest

Jaj te drága Sára! Csak kacagj, csak nevess!

Hogy szeretlek, én nem merem mondani

De úgy is meglátod, ha a kardot érted fogom forgatni!

17/

Ezer évig is hordanám az ételt elé!

Ha mind végig láthatom a tengerkék szemét!

De hát, nem maradhattam odafent örökké

Mert a szakács már üvölt ott a sarokban, ami a disznóké!

18/

Nyeltem én a szakácstól

A rengeteg szitkot.

S ábrándoztam a jövőmről,

Hogy nékem vajon majd mit hoz?

19/

Így telt az idő,

S jártam a konyhából a várba.

S minden egyes nappal,

Egyre szebb lett Sára!

20/

Repült az idő,

S ahogy elértem a tizenhatodik esztendőt!

A kapitány is úgy gondolta,

Na ez a legény már talán felnőtt!

21/

Kikerültem a konyháról,

A gyönyörű paripák mellé.

Egyre közelebb,

A kardok s a hős lovagok felé.

22/

Almás deres lovak,

Feketék meg barnák selymesen fénylő a hajuk.

Csak álmodoztam róla

Hogy egyszer majd én húzom a kantárt rajtuk.

 23/

 

Én vágtatok a bérci tetőkön,

S a csúcsokat takaró felhőkőn.

Rá ugratok hófehér hátukra

S ránevetek itt e ködös óriásra.

24/

Fel szállnék a magas égbe

Áldást kérnék a Magyar népre.

S a kardomat, ha ott el is kérik,

Hittel győzöm, majd megígérik.

25/

Ej ha megígérnék nékünk

A dicsőséges győzelmet.

Mert a szomorú jövő,

Minket igen csak sürgetett.

26/

Kétségbe esett harc

Folyik már a végeken.

Nemsokára drága kincs lesz, tudom

Nékem az életem.

27/

Szívesen feláldozna minket,

Egyik másik nagyúr.

De mi nem adjuk fel a várat

Védjük majd ravaszul.

28/

Csutakold le a lovam!

A padlásról egy hang dörmögött.

Egy őszes ember szólt,

Ki nem nagyon volt túl öltözött.

30/

Csúfos forradások,

Belepték izmos felső testét.

Tenyérnyi volt talán csak a hely,

Mely rajta nem látott még pengét.

31/

Hosszú tömött bajsza,

Álla alá nyullott.

Elrejti a mosolyt

Melyet talán arcán csak az anya látott.

32/

Vitéz vagy jó uram?

A csatamezők réme!

Ki ontja a vérét a pogánynak

A szomjas Magyar földbe!

33/

Mi dolgod az életemmel!

Ha a szíved tele van félelemmel.

Menj s csutakold a lovat!

Aztán a kardom a kezedbe had látom, hogyan mutat

34/

Ismertem atyádat

Ki a nehéz földet túrta!

S anyádat, kit a Török meg gyalázott,

Mikor utána az ebédet hordta.

 35/

 

Légy hát legény a talpadon!

Mert életed a pogány miatt oly mostoha.

Légy hát résen fiam

S szomjazz a bosszúra.

36/

Nehéz csatákból jövök,

Hol millió volt a Török!

Lelketlen öldöklő pribékek

Kik sem Istent, sem embert nem ismernek.

37/

Áld meg a sorsot,

Mely apródnak ide toborozott.

Örülj neki, hogy nem vitt el a szultán janicsárnak!

Hogy ellene fordítson majd a hazádnak.

38/

Ahogy csutakoltam a lovat,

Ő még közben bort is hozat.

Aztán megeredt a nyelve

S mondta hogy atyám helyett, akár atyám is lenne!

39/

Aztán kezembe nyomta a kardot,

S hogy mit érzek most arról faggatott.

Így repült a délután, s eljött az este

Mikor dicsekedve egy pasa gyűrűjét elő kereste.

40/

Tudod ezt, amikor szereztem fiam!

A fogamat majdnem ott hagytam.

Ezért egy egész sereg üldözött

Annyi volt a Török, mint amennyi hangya nincs a fű között

41/

S így lett vége a hosszú éjnek,

De mi, még csak az elején tartottunk a történetnek.

Én tágra nyílt szemekkel egész végig csak halgattam,

S a hatalmas kardot szorongattam.

42/

Aztán itt a reggel

S az ajtóban termett Sára.

Kacagva megkért,

Hogy tegyek nyerget a lovára.

43/

Elkísérném e vajon?

S túl adnék e itt e mámoros lovagon?

El én! Ugrottam fel hirtelen,

De a kard az marad! Szólt a lovag kényesen.

44/

Ahogy feltettem a nyerget Sára lovára,

Mindjárt a tenyerembe is lépett pici lába.

Jaj csak szédülnél meg életem!

Hogy ölembe vehesselek hirtelen.

45

De úgy ült a nyeregbe peckesen,

Hogy fognom kellett a kantárt erősen.

Na mehetünk, mondta!

Oda fel a legmagasabb dombra!

 

Végvári hősök 2

 

46/

Egy idősek vagyunk, mondta

Tudom ám én ezt már régóta.

Atyám szólt, hogy beállsz katonának

Te leszel majd erős páncélja jobb, és ball karjának.

47/

Kitaníttat! Jövőre

Veheted az első leckét.

Aztán ha végzel,

Már szemügyre veheted a gyermekét

48/

De addig nem szabad

Gondolnod senkire.

Csak a kardra,

S annak penge élére.

49/

Ej kisasszony, ha tudná

Mekkora kő esett le a szívemről!

Így minden álmom, s vele ön is

Egyre közelebb kerül.

50/

Szedjünk virágot! Mondtam

De csak azért, hogy öt végre a nyeregből kimozdítsam.

Olyan fent hordja az orrát

Hátha közben ellophatom az első csókját.

51/

Gyönyörű virágok sokasága

Sára szeme mindet meg kívánta!

Fejére fontam kis koronát,

S mikor fel tettem, reám ragasztotta piros ajakát.

52/

Ó bár csak örökké tartott volna!

Ó az a csók minden gátlásom feloldotta!

De rettenetes sivalkodás hallik a vár felől

Jön a dadus, ki mindent látott messziről!

53/

Még a végén

Neki áll velem kergetődzni!

S amilyen méreg van benne,

Félek lábam, majd alig győzi!

54/

Kacagott Sára

Kezében tartotta a csokrot.

Mert még hős lovagot

Futni ennyire nem látott.

55/

Restelltem is a dolgot

De a dada, még a szakácsnál is jobban morgott.

Morgott s nem hiába

Mert az a csók, éppen az ajkamat találta.

56/

Így ért véget a délutáni séta

S maradtam a bajban másnap az istállóba.

Hosszú volt a szája a dadának!

Haj a rossz nyelvek mindent el kiabáltak.

 57/

 

Meg büntettek keményen!

Nap hosszat az istállóban henyéltem

Nem mehettem semerre!

Csak gondolatban jártam ki a hegyre.

58/

De egy nap, beállít

Az én öreg lovagom.

Na fiú, van e nyereg

S kantár a lovadon?

59/

Ma kardot fogsz a kezedbe

Tanulj meg mindent, mit mutatok egyszerre!

S nem akad majd legyőződ!

Ha eszeddel s kardoddal jól győzöd!

60/

Aztán fel ültünk a lóra,

S kivágtattunk egy laposabb dombra.

Na öcsém! A kardodat azt úgy tartod,

Hogy jó erősen tartsa a markod!

61/

Így tanultam én

A véres kegyetlen harcot.

És mi vele jár

Az alattomos fondorlatosságot!

62/

Verekedtem én,

Mindenkivel ki erre járt!

S majd a vár játékon,

Meg látogatom a vár urát.

63/

Ki így talán,

Majd meg emészti.

Hogy nem csak nemes vitéz lesz majd,

Ki lánya kezét megkérheti.

64/

A keserves harc, a hosszú évek

Engem meg érlelének.

Görcsös akarás áll mögöttem,

Ki nem látta bíz, mondaná, el sem hiszem!

65/

Nem jelentett gondot nékem

E magas hegy!

Reggel, s este, rajta lábam

Futva megy!

66/

Nemsokára el jő hát majd a lovagi torna

A sok hős lovag már biztos, hogy itt sorakozna.

Olyan vitézek jönnek majd ide,

Kiknek messze földön nagy a híre.

67/

Hallottak a hegy gyönyörű lányáról

Ki most kerül majd haza, a messzi iskolából.

Azt mondják, a tündérek elbújhatnak mellette!

Meg hogy szárnya van! S nem is jár! Inkább mintha csak lebegne!

 68/

 

Régen láttam én is Sárát!

Akkor ő nem lett enyém.

Annak csak,

A dadus mondhat hálát!

69/

Talán már meg sem ismer!

Mert államra kis szakáll orrom alá bajusz ereszkedett!

Á majd pont én!

Rólam már biztosan el is feledkezett!

70/

Az nap körbe jártam a hegyet,

Így ábrándozva.

Ej mikor még gyermek voltam!

S fehér szeméjre nem gondoltam.

71/

Anyám volt az egyetlen asszony

Ki enyhítette mindig a rengeteg panaszom.

Ej ha még mindig e világon volna!

Sára ügyében is biztos tanácsot adna.

72/

Ahogy így álmélkodok,

Egy sziklára ülve.

Hát nem egy hatalmas

Horpadás keletkezett benne!

73/

De lónyerítést hallok lent az alvégről

Két fehér szeméj, és vagy még húsz vitéz jön.

Derék páncélos sereg

Biztos fontos szeméjek jönnek!

74/

De akkor agg mesterem rácsapott a vállamra

Hogy hamar csusszanjak a lóra.

Valahol baj van

S minket is hívnak a riadóra!

75/

Egy csapat Török

Tévedt a falvakba.

Léc meg deszka

Van ott már minden ablakba.

76/

Tartsák magukat,

Ameddig csak tudják!

Féltik a fiúkat

De a lányokat is dugják!

77/

Vágtattunk le a hegyről,

Által erdőn, mezőn, s tanyán.

Még végül kikötöttünk,

A nádas Balatonnál.

78/

Úgy jövünk mind a vihar,

Mely lecsap a tóra!

Vértől tajtékzik a Balaton

Holnap virradóra!

 79/

 

Minta vihar!

Ha jő, s a víz változik zöldes haraggal!

Mint mikor nagy dühvel

Először csaptam le a kardal!

80/

S bár ölni jöttem,

De itt ma megtanultam tisztelni a Törököt!

Sokat harcolt

Még idáig elvergődött!

81/

Tanulni lehet tőlük sokat!

Ahogy fondorlatos módon, legyilkoltak másokat!

Okosan kellett forgatnom a kardom

Ezt nem is tagadhatom.

82/

Mozog a nádas!

S most küzdőtér az is, ami hinaras!

Ott kaptam az első sebet

Mi reám tudom teljesen fölösleges.

83/

De aztán jött a többi is, szépen sorba!

Hol karomra, hol mellemre sorakozva!

S mire elfogy a Török mind egy szálig,

El is jutunk a bencés apátságig.

84/

Ott történt az eset, hogy egy janicsár

Engem az ablakból kilesett.

Életemtől búcsút is vehettem volna,

Ha agg mesterem időben odébb nem tolna.

85/

Őt torkon találta a halál!

Az éles penge, ezúttal gégét talál!

Engem még odébb tudott tolni

De még így is érintett a penge és sebet tudott rajzolni.

86/

De utoljára ontott

Az a kard Magyar vért!

Ugrok rögvest a lovamról

A coffos Törökért.

87/

S mivel még nem volt kardja

Ismét lendületbe!

Fejét a nyakáról,

A Magyar acél porba ültette!

88/

Aztán agg mesteremhez fordulok,

Ki nem könnyezett de vérbe fagyva hortyogott.

Aztán lehunyta a szemét, a napot többé nem leste

Ajka elnémult a szavakat nem kereste.

89/

Hamar elő kerítetem az apátot,

Aztán szomorú szívvel fogtam ásót s lapátot.

Fájdalmas volt nékem ásnom a gödröt

Atyám helyett atyám volt ki felettem őrködött!

 

Végvári hősök 3

 

90/

Szent falak mellett

Lesz a nyugvó helye.

Hogy az örök dicsőség

Átölelhesse.

91/

Nem törte

Magát az apát.

Nem volt bő a szókincse,

Vitézlő mesteremet hamar eltemette.

92/

Mellette feküdt,

Csatákban győztes kardja.

Többé nem lesz rá szüksége,

De ő is biztos így akarja.

93/

Haza felé vettem az utam

Ahol nevelődtem s emberséget tanultam!

Búcsút intek a Balatoni tájnak,

Letörtük szarvát a Török pasának!

94/

Bár sebeim fájnak, de nem súlyosak

Most béke van, s nyugalom! Így kardom a hüvelyébe tarthatom.

De férfi lettem hát

S ezt nem is tagadhatom.

95/

Felnőttem de milyen áron?

Ölnöm kellett minden áron!

Még gyermek voltam mikor kardot fogtam

Kemény volt a hely, ahol vele bánni tanultam!

96/

De ahogy gondolkodtam

A sorsom felől.

Egy kis falu s az ivó,

Az utamba kerül.

97/

Fáradtan, ahogy belépek oda most

Kiáltok is mindjárt, pálinkát hozz csapos!

Aztán meg ha reá akadnál egy fehérnépre!

Ki rajtam egypár kötést kicserélne!

98/

S ahogy iszom a pálinkát,

S rá, rá néztem a lányra.

Eszembe jutott

Az én lelkem Sára.

99/

S mivel a pálinkából,

Egyre több fogyott!

A nyelvem is mindjárt

Jobban meg oldódott.

100/

De ahogy nekiálltam nótázni,

Mondták többen, inkább a csűrben kéne megpróbálni!

Valami irtózatos hangom lehetett

Amit fül, már el nem viselhetett!

 101/

 

A csőrben, gyilkos álmok gyötörtek

S bosszút fogadok halott mesteremnek.

Hogy én majd gyilkos fenevad leszek!

Még elégtétel nem veszek!

102/

Aztán eljött a másnap reggel,

Nagy fejfájással, hányingerrel.

Jaj ha jó Anyám így látna!

Talán nem is ismerne rá a fiára!

103/

Eltelet még jó pár óra

Mikorra már rá tudtam ülni a lóra.

Már annyira nem szédölgök s meg ált a fejem

Most már nyeregbe a helyem!

104/

Baktattam haza felé,

Gyógyulnak a sebek!

Talán nem is látszanak majd

Csak forradások és hegek.

105/

Harcolni mentünk, s győztünk!

Ittam ellenségem véréből!

Ó Istenem mikor üt az óra

Mikor isznak az enyémből?

106/

De már lassan ki tárul az út előttem

S a, hely, ahol felnevelődtem.

Bölcsőm volt ez a virágos rét!

Mely itt van előttem s a hegy lábához ért!

107/

Ismerős az út

Mely felfelé kúszik a hegyen:

S a cselédek házai az út mellett

A nagy sziklák tövében.

108/

Bíz némelyik ismerősre,

Már rá is kell köszönnöm.

István bátyám!

Én vagyok az a Pali! Üdvözlöm!

108/

Sanyarú a sorsa

A cselédeknek.

Kevés itta szív

Melybe helye van még a reménységnek.

109/

Körülöttem, szaladgál sok gyerek

Kik a hegyre egyre feljebb kísérnek.

Ismerős a tekintetük!

Vajon milyen harcos lesz majd belőlük?

110/

De eltűnik mind

Amint a várkapuba érek.

Nem léphetnek be ők

Csak, majd ha vitézek lesznek

 111/

 

Ütöm a vasrácsot,

Mögötte a nehéz tölgy ajtót.

Talán alszik az őrség

Vagy fújassak riadót!

112/

Igaz hogy már felkélt a hold

S a millió csillag is fent volt.

De úgy tudtam, hogy haza jöttem!

S a fekvőhelyet is még meg érdemlem!

113/

Ekkor megszólal valaki

Az ajtó mögül.

Ha kimegyek majd a szíved

Ennyire nem örül!

114/

Talán részeg vagy?

Vagy biztos elment az eszed!

Hogy így késői órán

A vár nyugalmát felvered!

115/

Tágulj hát!

S majd gyere vissza reggel!

Mikor a vár ura

Majd felkel.

116/

Na jól van! Jó ember!

Ez a dolgod!

De majd meglátom

Holnap a kardod hogyan forgatod!

117/

Mérgesen perdültem én a lovammal

Hiszen fortyogott bennem a méreg!

Ha nem zársz a szívedbe,

Majd holnap a kardommal bele férek!

118/

Nincs messze az öreg tölgy

Melynek évei vagy háromszáz esztendőt is ölt.

S a barátom is

Már gyermekorom óta.

119/

Hosszú és hideg volt az éjszaka

Megszámoltam minden csillagot!

Mi odafent az égen

Olyan szépen csillogott.

120/

De ahogy feküdtem

A fa alatt életemen töprengve.

A hajnal csak meghozta

Az álmot az én szememre.

121/

Már fent járt a nap

Az égen jócskán.

Mikor arra ébredtem,

Hogy lovam kint legel a domb oldalán.

 122/

 

Fel ülök én is,

S álmosan dörzsölöm a szemem.

Egy csapat gyerek meg rajtam nevet

Kik ott ólálkodtak már régóta körülöttem.

123/

Nem is tágulnak ők,

Még egy történetet el nem mesélek.

S azt hogy cselédekből,

Hogyan lehetnek igazi legények.

124/

Ámulat, s döbbenet

Ült ki az arcokra.

Mikor elmondtam,

Hogy kergettük a Törököt, faluról falura.

125/

De volt is akkor nagy kacagás,

Mikor szóba került a vissza útón az italozás.

Még most sem vagyok, jól mondtam, mert a fejem kába!

Meg is fenyegettem az őrséget az éjszakába.

126/

Na de hess!

Mert korog már a gyomrom!

S ha nem kapok enni,

Egyikőtök fel is falom!

127/

Szét is ugrott a gyerek sereg

Még nyoma sem volt szívükben a büszkeségnek.

Aj hogy szaladtak s milyen öröm volt azt látni

Némelyiknek még cigánykereket is volt ideje hányni.

128/

Én meg füttyentettem a lónak,

A fekete csődörömnek, a rigónak.

Elindultam döngetni ismét a kaput

Talán az őrség eddigre már eleget aludt.

129/

Koppintok egyet,

Koppintok kettőt.

Engedjétek be szóltam

A nagy verekedőt

130/

Nyíllik az ajtó,

A kapus oda vánszorgott.

Talán ebéd van? Kérdeztem tőle

Mert valamin még mindig rágódott.

131/

Valami morzsaféle

Csimpaszkodott kajlán a bajszán.

Torka az utolsó falattal bírózik,

S most úgy tűnik bor nélkül azzal is, csak kínlódik.

132/

Beengedsz végre jó ember?

Te itt hízol, még én küzdöttem a Törökkel.

Uram fia! Te vagy Palko?

Már azt hittük meghaltál volt is éretted sirató!

 

Végvári hősök 4

 

133/

Dehogy haltam

Béla bátyám!

De mesterem az igen

Az én életem árán!

134/

Na eredj fiam

György atyádhoz.

Hogy lássa jött még legény

A várjátékhoz.

135/

Nincs már messze

A lovagi torna.

Lehet, hogy te győzöl

Ahogy néked mestered meg jósolta.

136/

Előbb bekötöm a rigót

Az istállóba.

Rég volt már,

Mikor rendes abrakot forgatott a szájába.

137/

Az istálló semmit sem változott!

Bent egy gyerek, ki a szalmazsákkal birkózott.

Hé te legény!

Mire ő rám nézett büszkén!

138/

Tedd rendbe a lovamat!

Az tán estére meg foghatod a kardomat!

S ha a kezedbe kapod e kardot,

Akkor eljátszhatod nékem a hős lovagot!

139/

De alig hogy az istállóból kiléptem,

A kapitány már küldetett is értem.

Hallották a híredet!

Ahogy küzdöttél már ide ért a dicséret!

140/

Szedd rendbe magad,

S ebédelj velük.

Had lássák

Erős ifjú fegyverük!

141/

Megyek is rögvest,

S ahogy a lovagterembe érek!

Jó pár vitéz volt ott,

Kik mind küzdeni jöttek!

142/

Mind győzni jött erős hittel!

A félelmet itt nem ismeri senki!

De ez játék csak s az igazi veszélyt,

A szomorú véget senki nem is sejtheti.

143/

Ahogy elmegyek mellettük,

Kemény bíráló a tekintetük.

Alig gyógyult sebek borítják a testem!

Némelyik talán sejti hogy honnét is jöttem!

 144/

 

De már csattan is az ajtó mögöttem,

S az ebédlő folyosóra érkeztem.

Ez a folyosó semmit sem változott!

Itt még mindig a huzat az úr az átkozott!

145/

Összeszedtem minden bátorságom

S kopogtattam egy nagyot!

Egy cseléd jött ki s mondta

György urunk már rég hívott!

146/

Gyere csak! Szólt egy hang odabentről

S kitárul előttem az ajtó!

Csodálkozva mondta ismét,

Lám, lám, a nagy szabadító!

147/

Dehogy vagyok én az uram!

Lehet hogy csak szerencsés volt az utam!

Hallottam, amit hallottam! Rólad beszél az egész vidék

Na meg azt hogy a Somlói várban nevelkedtél.

148/

Fogadd el a dicséretet

Mert tudom eddig te nem, kaptál sok kíméletet!

Magasra emelted hát a lécet!

Csak arra vigyázz, hogy mindig el is érjed!

149/

De ekkor meg nyikordul az ajtó mögöttem!

Még majdnem meg is ijedtem!

S akkor valami égi boldogság volt, ami elöntött!

Mert Sára apró tenyerei fonódtak össze a szemem előtt.

150/

Na ki vagyok én?

Te hős legény!

Bíz, ha rajtam múlna nem mondanám meg soha!

S nem múlna el ez a csoda!

151/

Talán egy angyal?

Ki meg látott s ide szállott azonnal!

Mert nem hiszem ám, hogy ez az angyal csak úgy ide tévedt

Addig meg nem mondom, még csókot nem ígérnek!

152/

Kuncogott a hátam mögött Sára

Kinek eddigre már elég piros lett az orcája.

Na jó adom azt a csókot

De előbb mondjad azt a bókot?

153/

Ki is vagy hát? Talán egy szőke angyal!

Ki fényesebben kél, mint a hajnal!

Kinek talán a nap volt a bölcsője

Talán ő a legszebb zsoltárok költője!

154/

Dalolj valamit belőlük?

Had járja át a szívemet!

Ne fossz meg e hangtól!

Mely a véres csatákban is éltetett!

 155/

 

Te vagy szép szerelmes álmaim ihletője!

S csak a csalódás, s a bánat lesz, az oka ha egyszer kivisznek a temetőbe.

Vigyázz hát hogy mit mondasz!

Nagy bűn, ha egy szerelmes szívet ki oltasz.

156/

Na elég legyen, ha mondom!

Szólott az apja s öklével nagyot csapott az asztalon!

Előbb egyél! S gyűjtsd az erőt!

S ha győzöl, akkor kérj a lányomtól ilyen vakmerőt!

157/

Hát egy asztalhoz ülhetek

Kegyelmeddel uram?

Én egyszerű paraszt volnék,

Te csak voltál! Fiam.

158/

Némelyik nemes ember lenne,

Csak fele ilyen bátor!

Harcoltál te fiam

Nem is akár hol!

159/

Pedig nincs vagyonod,

Mit védenél.

Csak a hazád hívott

S te egyből mentél.

160/

Ezért ne aggódj, csak ülj az asztalhoz!

Nyúlhatsz a sült ökörhöz, vagy akár a halhoz.

Na ne kéresd magad! Ülj le te is ide Sára!

Hát, ha akkor meg jön az étvágya.

161/

Volt ott minden, amiről csak álmodtam!

Amit egykor inasként a konyhából hordtam.

Ettem is, s ittam is! Bár utóbbit csak mértékkel!

Részegített engem Sára eléggé szép szemével.

162/

Repült az idő, mert elkezdtem mesélni

A furfangos vágásokat hol lehetett tanulni.

S történetem majdnem mesébe is fulladt,

Mert Sára engem egyre lehetetlenebb dolgokról faggat.

163/

Aztán eljött az este,

S a kandallóban fel lobbant a tűznek piros nyelve.

Őszre járt már az idő!

Hideg a kő is, na meg esténként nyirkos már az erdő!

164/

De hát az illem is azt diktálta,

Hogy vacsorára is hivatalos vagyok máma.

Aztán megmutatták a puha ágyam

Mintha Sára is ott lett volna, de azt hiszem öt, csak álmodtam.

165/

Fenséges álmok

Melyet meg irigyelhetnek a királyok.

De király ott csak én vagyok, s királyném Sára!

Na meg a rétek tengernyi virága!

 166/

 

De félbe szakit engem a kakas

Az a makacs nyakas.

Pirosan nyújtózkodik már a hajnal,

Versenyre kél a fákkal, s a hatalmas falakkal!

167/

Eljött hát a nagy nap

Már kaszálják a rétet, hol a lovagok vívni fognak.

A leg laposabb domboldalon,

A balatoni oldalon.

168/

Van itt selymes rét

S a rét felett hatalmas fák!

Ahonnét ki kúszik az út s rajta olyan a sötétség,

Hogy az ember nappal is alig, alig lát!

169/

De még erre is vannak vetések!

S a vetések végén sziklák, s alatta mélységes repedések!

Keserves ám a munka rajt!

Csak látni kéne a parasztot mikor rajta ökröt, hajt!

170/

E paraszti világból

Jöttem én is egykoron.

Itt növekedtem a tehén,

S a juhsajton.

171/

De rég volt Istenem!

S én mégsem feledem!

Csak Sára végett békültem ki az úri világgal

De kevés az esély rá hogy házasságra lépjen egy paraszttal.

172/

Szegény szívem csak reménykedik

Hogy részéről is szerelem lesz! S az majd mindenen felül kerekedik.

S ahogy így reménykedem az erdei sötét ösvényen,

Trombiták harsognak a réten! S a legények sorából csak én hiányzok éppen!

173/

Mindenkinek meg van már a párja

Az enyém bizony nagyobb vagy két arasszal is feljebb van a válla!

Hé komám-szóltam, a kardunk azért egyforma!

Hiába nőttél meg úgy minta bolond gomba!

174/

De mit látok!

György uram is a csatasorba!

Ökle fegyver nélkül is buzogány!

Ó jaj annak, majd akit el talál!

175/

Nehéz lesz győzni

Ilyen vitéz ellen!

Ki előttem nem is vitéz

Hanem inkább egy Isten!

176/

De szólt a kürt,

S kezdődnek az első fordulók!

Szemben álegymással jó pár vitéz,

S alattuk a pejkók!

 

Végvári hősök 5

 

177/

Küzdeni kell, még lehet

Az ujjat, a fület azt lehet!

De el nem vérezhet senki!

Nagy bajban lesz az, ki e szavát majd megszegi!

178/

Csörrennek a kardok,

S ércelődnek a hangok.

Szó, szót követ

S a gyengék hamar kidőlnek.

179/

De most jövök én,

Az ismeretlen!

Nyerít már a lovam

S a buzogányom is csattan hirtelen!

180/

Földre kerül az ellenfelem!

De én, amit tanultam nem feledtem!

Nem várom, meg még fel ül!

Küldöm az öklömet hírnökömül!

181/

Nem volt könnyű,

Hogy a kardom halálos sebet nem ejthetett!

De mire vége a napnak,

Azért ki vívtam a tiszteletet!

182/

Az nap este történt,

Mikor ettük az ökröt, s ittuk a finom Somlói lőrét!

György uram, ha én nyerek!

Ugye akkor Sára ügyében is remélhetek?

183/

Látom fiam

Elittad az eszed!

Ha így Sára meg lát,

Csak a fenékbe rúgást remélheted!

184/

El is dugtam magam

Hamar az ágyba.

Holnap legyek én erős

Ahogy tőlem Sára azt meg kívánja.

185/

Bent lehettem már

Jól az éjszakába.

Mikor egy gyönyörű hang,

Beköltözött a szobámba.

186/

Nem hiszem el!

Jól hallok a fülemmel?

A szembe lévő ablaknál,

Sára énekel a holdvilágnál.

187/

Rám kacagott, ahogy meg látott!

Isten bizony azt hittem, szólott! Hogy egy szobor áll ott!

Ha ma nem alszol!

Holnap te is kidőlsz majd a sorból!

 188/

 

De nem tudok aludni

Mert ébren tar egy álom!

S hogy örökké tartson

Most hogy látom, azt kívánom!

189/

Mert gyönyörűbb, vagy mint az a hold

Ki látod? Irigy reád, mert idáig csak szépséged után loholt!

Nincs csillag odafent mely a nyomodba, érhet!

S nincs oly álom, mely látványoddal fel érhet!

190/

Szeretném kiáltani, hogy szeretlek!

S azt sem bánom, ha valakit most fel ébresztek!

De nincsen nékem semmim nincs vagyonom

S e kardot is csak te éretted forgatom.

191/

De nézd e szívet mely, itt dobog!

Ő érted él!

Nincs nagyobb kincs Sárám

Az igaz szerelemnél!

192/

Kérdezd csak meg a holdat!

Ő lát mindent! A jövőt, s a múltat!

Fogadd el a szívemet s légy a párom!

Kérlek, mondj igent, mert oly régóta várom

193/

De ő csak mosolygott, mint a tele hold

S libben a függöny, s már ott sem volt!

S én fel néztem a csillagos égre,

A jövőmet, a sorsomat kiérni tőle.

194/

S álmodozó eszem

Mire észbe kapott.

A kakas hangja ismét

Hajnalt rikogatott!

195/

Magamhoz veszem hát fegyverem,

Na meg a gyomrom is jelez már, olyan lehet most, mint az üres verem!

Mibe talán, egy egész ökör is bele férne

Szükségem is volna szilaj erejére!

196/

Meg tömtem hát a bendőm,

Első voltam a konyhán.

Jól ismertem minden rejtett zugot!

Ahová eldughatták a sok finom falatot.

197/

S első voltam én a réten

Kint a nehéz küzdőtéren.

Egy paraszt jár csak a nyomomba,

Gally van a kezében, s az erdei ösvényt tisztítja.

198/

Ahogy oda ér hozzám,

Na Palkó, aztán szégyent ne hozz ránk!

S bajszán nagyot pödörve,

Tovatűnt az erdőben az utat söpörve.

 199/

 

Aztán valahogy elszenderedtem

S hogy a legnagyobb vitéz én vagyok! Álmomban azt hittem.

De valami legyeskedik az orrom körül!

Még jó hogy kinyitottam a szememet, mielőtt kezem egyet oda törül!

200/

Hát nem az én tündérem

Csiklandozta egy fűszállal az orrom.

Hát itt van végre! Szólt!

Az én hős lovagom.

201/

Még hogy szeretlek e?

Tudd meg hogy igen!

Kértem is imában az éjjel

Hogy álmom hozzád vigyen!

202/

Jó atyám már az áldását adta

Az én választásom, legyen az én boldogságom, mondotta.

Csak el ne szóld magad előtte

Egymásé lehetünk majd nékem már meg ígérte.

203/

Csókot akartam adni néki,

De szoknyáját a szél már a rét túl oldalán billegeti.

Olyan volt, mint egy pillangó

Cifra szárnyakkal csapongó.

204/

Győznöm kell ma minden áron

Na nem mintha Sára kérné tőlem azt majd számon.

De meglepetést okozhatnék

S minden nagy vitézt a lováról levehetnék.

205/

Álmodoztam volna én még tovább is,

De megláttam György uram, na meg a lovát is.

Délcegen ült rajta!

Majd nem földig lógott hatalmas kardja.

206/

Na öcsém, szólott mikor oda ért

Pattanj fel s nyúlj a kardodért!

Ha sikeren vesszük az akadályt,

Egymásnak fordulhatunk majd úgy dél tájt.

207/

Fel ültem hát a lóra,

A feketerigóra.

Ellenfelem, ahogy nézem, már jól bent jár a korba!

Látom rajt szívesen, küldene már a pokolba!

208/

Minden hájjal meg kent fickó

Ez messziről is látszik!

De én sem hagyom magam

S néz is bambán, mikor a lova alóla egyszer csak hiányzik.

209/

De ő sem adta fel!

Nyújt is egy dárdát, hogy majd a lovamról lever!

De emberére akadt e cselben!

A lovamon maradtam úgy hogy az oldalára dőltem!

 210/

 

Tudta jól hogy hol vagyok!

De nem volt ideje megkeresni!

Hogy ő győz,

Egy jó pofonnal segítettem néki elfeledni!

211/

György urammal van már csak hátra,

Az, az utolsó játszma.

Mert hogy ő is győzött a túl oldalon

Látom amint arcára ki ült az a halálos nyugalom.

212/

Előtte még van egy óra pihenő

Szép napos a hegytető.

De én a nagy lombú fák alatt,

Nyújtottam ki a lábamat.

213/

Sára jön felém egy pohár borral

Igen sandít, vajon ki tudja, mit forral?

Hajts le a bort én hősöm!

Aztán meg ígértette velem, hogy atya ellen én sem győzöm!

214/

Nézd atyám milyen erős és hatalmas!

De fáradt már s a kudarc néki előttem tudom hogy fájdalmas!

Jól van Sára kincsem!

Nem fontos győznöm hát meg teszem!

215/

De megszólaltak a kürtök

Szalad is egy inas, gyere Palkó! György uram küldött!

Ki hörpintem a Somlói nektárt,

S vágtatok György uram elé a réten át.

216/

Kész vagy a harcra kölyök?

Meglátod majd mindjárt, a te lovadon ülök!

Így morgott felém gúnyos hangon!

Én, meg mint a halat! Szóltam, kegyelmes uramat úgy kifárasztom!

217/

De ezzel már lódul is a lova!

S kardomon csattan hatalmas kardja!

De a másik kezében ott a buzogány!

S ha le nem ugrok a lóról biztos, hogy eltalál!

218/

Ott volt hát több a furfang!

S most gúnyos nevetés hallik.

De majd leszállsz te a lóról, motyogtam

Ha a lába meg botlik.

219/

Magam elé feszítettem

Egy hosszú botot!

De meg vártam,

Még mérgesen felém rontott!

220/

Ágaskodik is a lova!

Mert a karó már a hasát csiklandozta!

Volt is mindjárt hanyatt bukfenc!

S lettem én is minden most csak nem kedvenc! 

 

 Végvári hősök 6

 

 

 

221/

Fel segítem a földről

A billegő öreget.

S tudtam mindjárt,

Hogy a harc tovább majd ököllel megy.

222/

Nos hát legyen!

Amire Sára meg kért!

Hát oda hajolok

Azért a pofonért!

223/

Hadonásztam feléje

Csak úgy színlelve a mérget!

Bele is szaladtam a nagy pofonba

Aztán részemről, egy darabig csend lett!

224/

Mire magamhoz tértem,

Már tartott az ünnepség.

Sára borogatta a fejem

S nevetve mondotta apámé hát az elsőbbség.

225/

Már nem haragszik

S nem is sejt semmit.

De most jő egy futár!

Ki hírével mindenkit meg rémit.

226/

S mondja lihegve

Jön a Török hatalmas sereggel!

Ha harc nélkül fel adjátok a várat

Elmehettek békével!

227/

Nem adjuk fel a várat!

De véget vetünk most a lakomának!

Hé te! Felelj, mit láttál?

Van e reményünk? Vagy ránk is a halál vár?

228/

Uram! Ilyen hatalmas sereget én még nem láttam!

Pedig egypár csatát már megjártam!

Turbánjukba nem fér el egy marék föld sem!

Benne mégis összehordtak három dombot a réten!

229/

A hegy lábánál a falvak

Mind elpusztultak!

Bennük egy lélek sem jár!

A Török az úr mindenütt már!

230/

Na hát, ha mi meg is halunk,

De semmit harc nélkül fel nem adunk!

Főleg nem Istenünket! S e várat!

Ha itt az idő, megvívjuk hát az utolsó csatánkat!

231/

Aztán embereket küldött a hegy lábához,

Csapdákat állítani a nagy sziklákhoz!

De úgy hogy ne legyen látható az alattomos csel!

Amire majd a Török felfigyel!

 232/

 

Aztán egybe gyűltek mind,

Kik a váron kívül laktak!

Ki ürültek az út mellett,

Az apró kis kőházak!

233/

Üres lett a rét,

A gabona is begyűjtve!

Az őz a fácán,

Az éléskamrában végezte!

234/

Csend lett

Az ajtók s az ablakok bezárulnak.

Itt sem Istent!

Sem hazát el nem árulnak!

235/

Feszülten s csendben

Tellett az éjszaka.

Csak néhány csapda csattant!

A zsákmány meg bennük, de hangosan ordítva!

236/

Még alig pirkadt

De már odalent az összes csapda ki tikkadt!

Mint a hangyaboly, ha elindul úgy jött fel a Török!

Válasz képen a falakról, meg az ágyú dörög!

237/

Gurul ám a kő is lefelé!

De nincs annyi amennyi őket meg fékezné!

S közben létrák pattannak a falakra!

S a falakról hamar vissza az avarba!

238/

Úgy tűnik minden hiába!

Pedig volt forró víz is a dézsákba!

Egy, egy, létra azért megvetette a lábát!

De mi védtük keményen Somló büszke várát!

239/

Folyt a csata egész nap, lankadatlan!

S folyt a vérünk is, de nem volt hasztalan!

Így meg értük az alkonyatot,

Mire a csata is alább hagyott!

240/

Egy picit pihehetünk végre!

Ki tudja milyen sorsnak, nézünk majd elébe!

Lassan fogytak a derék harcosok!

Kik inkább meghaltak! Mint lettek sanyarú sorsú foglyok!

241/

Eljött a második nap reggel,

S újból támadott a Török nagy erővel!

Kopasz janicsárok döngették a kaput!

De keményebb a kő! Mint a kobakjuk!

242/

De nem tarthattuk sokáig az ajtót!

Mert oda hajtottak egy lőporos hordót!

Robbant a rács! S robbant a nehéz tölgy!

Most kell az éles kard! Rohant oda Vitéz Turi György!

 243/

 

Én rám, rám volt bízva Sára!

S a vár leg magasabb tornyára!

De a torony még biztosnak látszott!

Mert az ablakból, Sára is kövekkel dobálózott!

244/

Védelmére keltem hát a kapunak!

Most meg mutatom ezek az erős kezek, mit tudnak!

György uram is illetődve nézett!

Mer a kardom sehonnét nem késett!

245/

Csak mutatóba

Maradt a helyén egy, egy, kopasz fej!

De azt meg György uram

Kalapálta széjjel!

246/

Az a gyanúm, szólott oda hozzám,

A réten meg játszottad magad ám!

S kacsintott fel a toronyra, ezt meg a lányom főzte ki biztos!

Kit odafent biztonságba hitt most!

247/

Viseld gondját fiam?

Ha el jő az alkonyom!

Nem győzhetünk

Nagy a túl erő most már tudom!

248/

Tudom, szeretitek egymást,

Első pillanattól fogva.

Dolgos, ha kell, nem kényes ő

Korán meg halt szegény anya.

249/

Szegény anya Emília!

Ő volt ilyen szép!

Tőle örökölte a lányom

Angyali termetét.

250/

De mintha megérezte volna

A gyászos véget!

Egy nyílvessző,

Orvul a hátába tévedt!

251/

Szívós ő,

S nem ért rá jajgatni!

Eredj, szaladj fiam!

Neked, muszáj az életed Sárával folytatni!

252/

De én akkor nagy dühömbe

Fel kaptam a hóhér pallosát!

Eszeveszett pörgéssel,

Irtottam a sok janicsárt!

253/

De a Török egyre inkább

Meg birkózik a hatalmas falakkal!

Nem jut idő menekülni

A gyermekekkel, s az asszonyokkal!

 254/

 

Menekülni kell, már látom

György atyám is szólott eredj, hozd a lányom!

Nehéz volt már az út a toronyba fel!

Tele volt a grádics Törökkel!

255/

Felkaptam Sárát a vállamra!

S rohantam le vele a várudvarra!

Szólott Atya ide hamar!

E ciszterna majd mindenkit megzavar!

256/

A vár közepén egy mély kút

S a kút oldalában alagút!

Erről kevés ember tudott,

A végére benne talán csak építője jutott!

257/

Olyan lehetett, mint a vakond!

Áshatott a hegy gyomrában vakon!

Talán még, itt van lent!

Mert nem látta senki az óta itt fent!

258/

Búcsúzz el Atyádtól

Drága kincsem!

Néki az életre már&l

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom