Vasárnap.

 

 

Álmomban egy templomban jártam szentatyám

Hol ismerősnek lájkolt egy barát idegen.

Már üdvözült a gyertyaláng párszor,

De mégis hozzám ért a fénye oly hidegen.

/

Az ajtó megett somlai faragot borkősav bujkált

Melybe nyúlni újra volna jó…

Gyomrába szentel víz kísértett bent.

Egy nő a falról árnyékomra szobrozott, jó anyám engem a lelkiismeret már feloldozott

Ragyogott ujjai között az olvasó…

Vasárnap van Orosziba s a miatyánk misére ment.

/

A fedélközben vacak padok sorakoznak

Egy mentcsónakba evezünk, de messze még rév.

A boltívek között minden szívre nyitott pocakos felhők sokasodnak

Itthon vagyok hát csak kisírt magának az ég.

/

A bánat most kisseb teher

De mert jöttél meghallgat a rend.

Hol a valóság lassan képzeletté fásul,

Majd megrándul a harang, és megszűnik a csend.

/

 

 

 

Kipanaszkodom én is magamat

Előkerül a matt félhomály, már itt az ideje, ha jó lesz.

Aztán az alakzat áldozni megy, néha már ezüstöt koldul a kántor

S ahonnét te tisztán látszol, a hegy tetejéről előkerül a bátor Mózes.

 

Gic/ 2026/ 07/ 05.