Vártalak.

 

Újjal mutogattak reád folyton,

De hát nem ugyanabba az istenbe vagyunk szerelmesek.

Ki arannyal hajigál meg bennünk

Hogy kőbe ne üssük, a lábunk s learat helyettünk minden babért.

 

De azért én is vártam, hogy lássalak,

Hisz szinte csak álmaimban sodródtál felém.

Nekem ott támaszkodsz a sűrűködben, ha eltévednék szüntelen,

Mint a sarki lámpafény.

 

Ím, visszaadom a kincset,

Melyet fényévekre sodort el az élet tőled.

Egy percet sem kérek melyek imádnak engem,

S nem kérnek belőled.

 

Mert általad voltam s leszek,

Ha felgyújtod az estet, fényes csillag az égen valahol.

Kihez a sutalélek, ha megérti mért öltött testet,

Hazagyalogol.

 

Gic/ 2021/10/08.