Teremtő erő 6

Teremtő erő 6

 

134/

Megmondtam, hogy férges,

A gonosz lakik benne!

Úgy szerettem volna,

Ha a fogatok nem törik ki benne!

135/

Ó drága jó Atyám!

Már meg bánta minden porcikám.

A kígyó volt a legnagyobb tettes!

Én csak éhes voltam, s nem találtam mást csak szedret.

136/

Szólt az Úr! Nos, hát te kígyó

Meg büntetlek!

Bujkálni fogsz, még élsz

S az emberek téged soha nem szívlelnek.

137/

Uram teremtő Atyám!

Szólalt meg Ádám.

Ha meg büntetsz is, csak enyhén, ha kérhetem

Halkas hát meg had legyen enyém a védelem!

138/

Miért ültetted azt az almafát? A vesztünkre?

S ott a kígyó is! Gyanítom, hogy néki voltál a súgója is!

Ő mondta a tudás fája ez!

Csak tanulni akartunk olyan nagy bűn ez?

139/

Meg fogjátok tanulni

Jól szólt az Úr!

Majd haragos zöld szeméből,

A könny kicsordul.

140/

Még csak a kígyó

Ebbe nem is hibás!

De már vele rendeztem,

Ezt az ős régi vitát.

141/

Becsapott a kígyó

Mint mindenkit ez a léte!

Ősi atyát, a gonoszt,

Már lelöktem az örök sötétségbe.

142/

Nincs abba az almába a hatalmas tudás!

Közönséges gyümölcs az nem is lehet vitás!

Rá jöttél volna te Ádám magadtól mindenre!

Ha meg nem, itt volt jó Atyád! Csak, kérdezned kellett volna tőle!

143/

Ez volt a próba Ádám

S mert én kértem tőled, hogy ne egyél a fáról?

Csak ez az egy volt tiltva néked

E hatalmas világból.

144/

Nem a szemed nyílt fel!

Hanem gonosz tetted, s általa a bűn közénk éket vert!

Olyan voltál te is Ádám, mint egy tökéletes alma!

De férges lettél fiam a gonosz már a lelkedet marja

 

 

 

145/

Csalódtam benned!

S meg bántam, hogy fiamnak hívtalak Ádám!

Inkább maradtál volna a porba,

És a fejembe csak ábránd!

146/

Nézz meg jól!

Nézd meg teremtő Atyádat!

Mert élő ember,

Engem többé nem láthat!

147/

Elrejtem ezt a völgyet, ahol elkövetted bűnödet

De példa lesz e nap az egész világnak az utánad jövőknek.

Mert nem lesz a földön

Többé ilyen jó sora az embernek.

148/

Örök életet szántam néktek!

De a fájdalmat, azt meg kell, hogy ismerjétek!

Tested hogy el ne felejtsd, csak élettelen por!

Mely ideje végén a földel, összeforr!

149/

Meg tanulod a különbséget!

Örök időkre jó és rossz között. 

Választhatsz közülük

Magadnak barátot, s ellenséget!

150/

Majdan holtak csontját ássátok

Hogy benne kutassátok a múltat, az igazságot.

S a gyalázatos bűneitek közben benneteket felnevelnek

Ó ritka lesz a tiszta lélek! Ki Atyához őszintén visszatérhet.

151/

Ott hagyod a füves árkot,

Többé nem nyújt néked otthont, s biztonságot.

Rettegni fogsz, mint a vadak

Kik minden apró neszre megugranak.

152/

Ha dolgozol, eszel!

Ha nem dolgozol, nem leszel!

Ez a büntetésed!

És hozzá még ott lesz hűtlen feleséged!

153/

Nehéz döntést hozok Ádám!

De majd egyszer megleled az utat hozzám!

De a napot nem lophatod

Mert mindig új gyötrelem vár rád.

154/

Gyere ide asszony és figyelj!

Hald, amit hallanod kel!

Te leszel majd,

Ki minden sarjat felnevel.

155/

Lesz közöttük alkotó,

S gyámolító kéz.

De lesz közöttük sötét gonosz

S mindenért ölni kész.

156/

De majd eljövök, s veletek szövetséget kötök!

Testetek néktek oly drága s mégis a földbe szála.

De a benne lévő Isteni lehelet

E mocskos földhöz hozzá nem érhet!

157/

Ezért majd valaha,

Mégis csak egyek leszünk Ádám.

A lélek mely bennetek éltet, az enyém is

S az a leg drágább.

158/

S e szavakat, hogy ki mondta, Ádám szót kért újra!

De hol leszel Uram? S hol van e világnak vége?

Nem téved e el a lelkem majd

Az ijesztő messzeségbe?

159/

Csak én vagyok az, aki vagyok!

A te teremtő Atyád!

De nem csak a tiéd,

Még enyém sok millió másik világ!

160/

E parányi föld,

Csak egyetlen gondolatom a sok közül!

Mi a távoli űrben,

Még a szemem elé kerül.

161/

S a hatalmas trónjáról

E szavakat ki mondva fel állott.

Most pedig,

Átrendezem itt e világot!

162/

Megrázkódott a földnek

Minden hegye s völgye!

És hatalmas vihar támadt

Mely a vizeket odébb tessékelte!

163/

Ott reng a tengerek mélységes fenekén!

A kövek meg izzanak lázban égve hatalmas dicsőségén!

Aztán, mint hatalmas szökőár emelkedett a magasba!

S iszonyú ereje a hegyeket morzsolta!

164/

Ami egykor hegy volt,

Ma parányi domb csupán!

Súlyos pecséttel zárta le a völgyet

Pusztulni kell rajta most még a leg apróbb göröngynek.

165/

Majd megparancsolta

A föld összetartó erőinek.

Őrizzék a titkát,

Az egyetlen Istennek

166/

Aztán int a vadaknak,

Kik riadtan trónja körül állanak.

Szaladjatok szét ismét!

Többé nem tartom fent köztetek az egységet, s a békét!

167/

Aztán Ádámék hoz lépett,

S meg ígérte nékik ismét a szövetséget.

Menjetek, s népesítsétek be a földet!

De soha nem fogjátok meglelni ezt a völgyet!

 

 

 

 

 

168/

Gondozd ezt a földet

Mind halálig!

Nem fogysz el, ha én nem akarom!

Mert lesznek fiaid, s unokáid!

169/

Sehol máshol a világon,

Nem vetheted meg a lábad!

E föld lesz az otthonod,

S nélkülem a hazádat sehol meg nem találod.

170/

Ne vágyódj el innét

Idegen távoli világba!

Ne kutasd a nyomomat

Más bolygókat, s csillagokat járva!

171/

Itt teremtettelek!

Itt van a helyed néked!

A porból, melyből felkeltél,

Egyszer vissza kell térned!

172/

Csak lelked az, mi kitörhet

S itt hagyhatja e világot!

Utat kap a hatalmas űrben, hogy eljusson hozzám

S ott megtalálja az igazi boldogságot!

 

Turi Károly / 2002/ 4/ 10