Szomorú valóság.

 

A szomorú valóság az,

Hogy a lélegzet csak adósság mellyel tartozom,

E légben könnyeim folyók,

Mellyel eltéved e fájdalom az arcomon.

 

A költő ki folyton kesereg, tán névtelen hős marad,

Ő, mint vágy a lelkemben lakik.

S ha itt hágy a bizsergés,

Majd megszűnnek a bakik.

 

De a sors felmutat,

Ha a haza elfogad élve, mint halott fiát.

Tán ő maga mutogat majd, az ott!

Exhumálva isszák szavaim, keresve benne az utópiát.

 

Álmodni kell! Majd teremteni mind azt, Akár az isten, keresni a vigaszt,

Izzani benne, de nem égve el őrizni e lángot.

De a kapzsi ember nem szeret, csak magára gondol,

A hülye pedig, nem érti meg soha ezt a világot.

 

Gic /2021/ 11/28.