Szabadság utca 91.

 

 

Egy skatulyába zárt végzet,

Világ van odabent.

Melyet senkise lát, vagy nézhet,

Nyikorgó szekrényajtókkal, hallgat róla a dohos csend.

 

 

 

Gyakran benyit a fény, a depresszív valóságból,

S mindent tagad.

Mégis itt megnyugodni jó, hol ütöttek vertek egykor rég,

Tán te is jól érzed még magad.

 

 

Eltűntek a kincsnek hitt,

Széthordott anyagi javak.

Itt nem maradt már semmi más,

Csak az ártatlan tolvajok meg a szavak.

 

 

Kisemmizet álmok megtestesülve a poros légben,

Szépen kapkodnak a lét után a bolondok.

Szegény megbocsátásra váró,

Kiátkozott avatatlan boldogok.

 

 

A nagy igazság valahol duzzog,

S ha egyszer megszólal, azt mondja, „nekem nősz nagyra szentem” s bánatom.

Miközben a sarokban térdem alatt anyám tenyeréből vetett,

Kukoricaszem a fájdalom.

 

Oroszi/2022/ 10/22.