Sorsom.

 

Ez a világ az a hely, hol kikezdett a nyelvek éle,

Amely nélkülem tán semmiféle se hossza se vége mély árok.

Sorsom, akár egy kubikus talicska!

Csak tolom az űrben e terhet, s járok véle kavicsról kavicsra.

 

Így ragad el hát ez ár minduntalan?

Hol az adott szónak hangja nincs!

Hol a könny, ha cseppen, máris hontalan

S ha papírra veted nem nagy kincs.

 

Pedig szavam igaz,

S hogy lehetne belőle ige!

Ha fülelne az ember olykor,

Nem csak a madarak hordanák, hogy elszálljon velük a semmibe.

 

De itt van e siratófal, mi folyton éhes,

Mi mindent felfal e kérges tenyér, s ina.

Hova temethetem bánatom, nap, mint nap,

Hol kenyér az ima.

 

E zsoltár ád erőt s ébreszt reá mégis,

Hogy talán csak vendég vagyok e földön én is!

S hogy e vegyszer egyszer felbomlik úgy legyetek jók mindannyian ma,

Én utazok tovább akár a mester, mint Johann Sebastian Bach.

 

2021/ 07/ 25. Gic.