Pókhálós égbolt.

 

 

 

Megleltelek hát a minap,

S benned minden jót, mi bennem itt kikap

És nem is kell mást tenned,

Mert meglátva alakod mögötte, mindent szeretek benned!

Letörölted könnyeim, mint ébredő nap a harmatot!

E fénybe vágytam, hol e világ csak téged matatott.

 

 

Úgy hiszem rám kacsintott az univerzum,

Bizony az fajta szerelem, szenvedély melyből csillag születik, s hal,

Összekötve vele a lineáris időszalag is.

Át írod emberi természetem törvényeit,

Amint elviszel magaddal

És összegabalyodunk, mint két galaxis.

 

 

Aztán megfog magának a pókhálós égbolt,

Mintha e lélek a nyári estében csak maga volna gyermeteg.

Ha van egy csöpp eszed a szívedre hallgatsz,

Mert gyarlóságod lidérc és nem enged vissza a rengeteg.

 

 

Gic /2024/ 05/ 23.