Pillanat.

Pillanat

Voltak a pillanatban,

Percenek, napokonak hitt évek.

Mikor a magány amúgy,

Mint egy nagy vagány, csak úgy idetévedt.

Jött mint az ingovány,

Mely kikuszva a lápos rétre.

Elkapta a boldogság szikráját bennem,

Már a kvantuumokban ahol érte.

Így szokott ez lenni?

Hogy ballagni kell folyton, de nem lehet menni! Hogy csak e helyen leszek szeretve.

S nem szólít a vasárnapi harangszó sem, nem adva meg a sanszot! Mikor éhes gyermek mancsok engem mint, akadékot kergetnek a levesbe.

De ahogy csillogna e felszín,

Úgy suttog a mély, e bolondnak, na ne félj! Majd én lott leszek s megeszlek bent sután.

Nagyon nyakon fogom  csípni a pillanatod, mint ásítás a macskát csuklás után.