Otthon.

 

Minden madár rám köszön,

A vidéki mindent elmesél.

Itthon vagyok te hon,

Integet a falevél

 

Sír feküdt itt valahol, őseimmel mély gödörbe rakva,

Itt révedek fölöttük, s bennük nem ismerek már magamra, kihűlt minden viszony!

De helyettük most  fenyőágon gerle búg.

Itt akkor is hős leszel, ha nem jő álom,

S az erdő is bizony másképp zúg.

 

Otthon vagyok! S belőle feltámad a múlt a gyermeteg,

Ami már rég elmúlt, most születik meg megint bennem, mint egy elmebeteg!

Itt tévedt el a költő kutyája is végleg.

De halott cicáim most megtaláltak,

S gyakran enni kérnek.

 

Elmém behunyt szemekkel keres kutat,

Már hallom is, hogy valahol tán ugat,

Valahol csahol, hajtja a nyulakat sorra.

S egyszer csak úgy hozzámért nedves hideg orra.

 

Oroszi/ 2021/ 02/ 28/