Névtelenül.

TURIKARI68•  2021. március 21. 16:02  •  olvasva: 41


 

Álmatlanul hánykolódom,

Gyűrött paplanok, párnák tengerében.

Hol őszinte gyermek még,

Hol ostoba felnőtt egy személyben.

 

A gyermekkor félelmei,

Várnak odalent a mélybe.

És a halhatatlanság,

Kinek isten, a lelkemet odaígérte.

 

Izzadt testemet legyőzik a hullámok,

Mint egy erős jellem a vágyat.

S hol szavaim dicsérik az anyaföldet,

A virágos rétek, bevetik ez ágyat.

 

Lám mi lett belőled tajték!

Egykor e kék szem égnek, s a görcsös ujjak!

Kik most nem hogy tollat nem fognak többé,

De már nem is kaparnak.

 

Szószólóm a csend,

Lelkem, jó atyám szólítja.

S ha sokáig létezik e nemzet még,

Sanyarú sorsáért a száját, majd egy költő úgyis kinyitja.

 

2019/ 03/ 23/ 08:25.

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom