Neked írok.

 

A benned rejlő sötétség óhaj,

 Telis tele van fényes csillagokkal,

 És mindazokkal a csodákkal,

Melyben az ember tolvaj gazember, s oly hanyag.

De én még utánad vágyom,

S neked írom a verseket én a súlytalan anyag.

 

 

Magamba hordozom hát, a halált,

Ki feltámadt ki megvált,

Mint kárba vesztett drága gyermeked feledten.

S én, ki a sorok között haldoklom

Azt mondom, majd szólok,ha a haza egyszer megtalált

Addig itt e magyar föld, ki anyáskodik felettem.

 

Csak úgy jöttek zsigerből a szavak,

Mit te csak sugalltál vala, uramfia,

E lélek súlyát vállukon cipelik.

De nekem csiripelték a madarak,

Zümmögték a méhek, és miközben köröttem világok égtek,

Tán eljutok véle a szívedig.

 

 

 

 

Azt hitten, értünk történik minden holott,

Pedig csak szeretni kellene! Ami belőlünk elfogyott,

Hisz itt volt nekünk a föld végig.

De hiányzott belőlünk a boldogság jelleme

S nem tanultuk meg félni, hogy felérjünk az égig.

 

Gic/ 2024/ 02/ 24.