Mikor visszajöttem.

 

November elsején a gyertyacsonknál,

Mikor mindenki siratta, átkozta a talajt.

Te otthon voltál délelőtt, s a szél,

Oromba hozta ki, ahogy sütöd a karajt.

 

Megállíthatatlan volt az idő fékevesztett rohanása,

De a testem mindhiába nyúlt volna hozzád te gyöngyszem.

Így is elfogytam mellőled, s hiába vettelek magamhoz,

Már emlékben is lassan megöregszem.

 

Tán nagy port kavar, hogy éltem,

De senkim sem maradt rajtad kívül, ki velem, s értem volt kedvesem.

De ma mégis égek, s itt vagyok, ha mécsesed gyúlna az égnek,

 Szemeidbe csillogva nedvesen.

 

Gic/ 2021/11/01