Már szinte.

TURIKARI68•  2020. június 27. 21:08  •  olvasva: 34

Már szinte.


Én már feladtam az álmaim,

Lelkem körül a szövet csak börtön,

Szinte minden fájt itt bent.

Azt hittem nem gyógyít vigasztal,

Majd csak a csend.


Mennyire aranyos lesz a halál,

Eljátszik majd örökkön örökké velem.

Mint egy gyermekkel az édesanyja,

Hogy nem voltam jó fia, s néha megrakja érte a fejem.


Mint hirtelen támadt fergeteg,

Magam körül a hátralévő időt tépkedem.

Mert még nem éreztelek, testem csak egy darab hús volt,

És nélküled most már mint egy ábránd,

Tán többé nem is létezem.


Ki dugtam fejem a földből még egyszer,

Mielőtt végleg költözöm.

S te jöttél mint napsugár életre kelteni,

S néha könyeiddel öntözöl.


Majd hirtelen azt mondtad szeretsz,

S szeretnél velem álmodni egy nagyot.

Az életről mely eddig csak megcsalt, hazudott becsapott.





Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

ereri2020. június 29. 18:21

"Lelkem körül a szövet csak börtön,"

"Ki dugtam fejem a földből még egyszer,
Mielőtt végleg költözöm.
S te jöttél mint napsugár életre kelteni,
S néha könyeiddel öntözöl."

Kifejező és elgondolkodtató képeiddel remekül érzékeltetted a hangulatot! Gratulálok! Klassz lett! E. E.

kisspatricia2020. június 28. 22:51

Hát ez igazán csodás lett!

Mikijozsa2020. június 28. 09:31

jó lett

Pflugerfefi2020. június 28. 08:33

Szomorkàs hangulatban fogant
remek vers!
Életszagú!

Paula.S.Tizzis2020. június 27. 21:38

Szép gondolatok, különleges kifejező képekkel.

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom