Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Már szinte.
TURIKARI68 2020. június 27. 21:08 olvasva: 210
Már szinte.
Én már feladtam az álmaim,
Lelkem körül a szövet csak börtön,
Szinte minden fájt itt bent.
Azt hittem nem gyógyít vigasztal,
Majd csak a csend.
Mennyire aranyos lesz a halál,
Eljátszik majd örökkön örökké velem.
Mint egy gyermekkel az édesanyja,
Hogy nem voltam jó fia, s néha megrakja érte a fejem.
Mint hirtelen támadt fergeteg,
Magam körül a hátralévő időt tépkedem.
Mert még nem éreztelek, testem csak egy darab hús volt,
És nélküled most már mint egy ábránd,
Tán többé nem is létezem.
Ki dugtam fejem a földből még egyszer,
Mielőtt végleg költözöm.
S te jöttél mint napsugár életre kelteni,
S néha könyeiddel öntözöl.
Majd hirtelen azt mondtad szeretsz,
S szeretnél velem álmodni egy nagyot.
Az életről mely eddig csak megcsalt, hazudott becsapott.
ZiaRudi2020. július 6. 09:53
Nagyon szép és őszinte vers, ...mert Te is egy nagyot álmodni!
ereri2020. június 29. 18:21
"Lelkem körül a szövet csak börtön,"
"Ki dugtam fejem a földből még egyszer,
Mielőtt végleg költözöm.
S te jöttél mint napsugár életre kelteni,
S néha könyeiddel öntözöl."
Kifejező és elgondolkodtató képeiddel remekül érzékeltetted a hangulatot! Gratulálok! Klassz lett! E. E.
kisspatricia2020. június 28. 22:51
Hát ez igazán csodás lett!
Mikijozsa2020. június 28. 09:31
jó lett
Pflugerfefi2020. június 28. 08:33
Szomorkàs hangulatban fogant
remek vers!
Életszagú!
Paula.S.Tizzis2020. június 27. 21:38
Szép gondolatok, különleges kifejező képekkel.