Ma olyan vagyok.

 

Mint a szikkadt kenyér,

Mint az avas szalonna.

Mint a frissnek tűnő holnap,

Ki fáradtan harmatot hoz hajnalonta.

 

Zuhanok a jövőmbe,

Mint gyönge lucernaszál, a kasza fele.

Mely nem magzott fel,

Hisz a dicsfényben úgyis lepereg a levele.

 

Gyöngyöznek szemeim,

Mint egy imakönyve hajtott olvasónak.

Én többre vágytam, s értettelek,

Mikor nem volt benne keletje az igaz szónak.

 

Vágytam, miközben e hitemnek,

Száraz ága lettem családfáimon.

De e makacsságban leltelek meg,

Mikor végig csurgott rajtam, mint a fájdalom,

Az élet vájta bordáimon.

 

S e kór, úgy tűnik, itt tanyázik bennem,

Mint a régmúlt e jelenbe.

Hol isten már csak egy képregényhős,

Ki eleven lett a fejembe.