Kortárs biológia.

 

 

Itt volt a vonzódás árnya a drága,

Ki a civódások között, oly hirtelen távozott.

De kötött a gipsz, s minden sejtem hívott,

Ívott a hal, s közben a fránya fényév e rév életre átkozott.

 

Nyomokba még téged tartalmaz néhány csillaghalmaz,

Megzöldült fotoszintézis pocsolyámba megálltak a közlekedő edények,

E merénylet sorsom ma már csak ezt az egyet vacogja látnokon.

Hogy hol vannak hát hozzám értő szemeid,

Ahová eldugnám oly drága vacak bánatom.

 

A téridő szőttesednek,

Mikro szálaiba vergődőm algoritmusod lágy ölében.

Kvantum gyerkőcöm mind megannyi betű ajkadról,

Mit nem ért meg a kortárs világ kövéren.

 

 

Kik igazak voltak hamisan,

S pontatlanok, vessző nélkül a rag alatt,

Mind maradt idáig, s most monotonon elárvultan kárhozik.

Ahogy összeállt velem e szellem és az anyag mit a csend elárult,

S agyonkreált valamit a jellem belőlem, már merően más vagyok,

Ami elszáguld atom, és foton távozik.

 

Gic/ 2025/ 03/ 20.