Kis hazámba.

 

Visszatértem kishazámba,

Mint ahogy egy szellő száll, és sír hidegen.

Nem ismertem senkit de kár,

Olyan voltam már, mint egy idegen.

 

Nem kell bólogatnom, s csókólomot köszönni,

Úgy sétálok akár, a városba.

Hol kasmír kendős öreg mamák már,

Nem ülnek le lócára kint, a házak elé vánkosra.

 

Hol nem húzkodják már csípős libacsordák,

Rövid kantáros nadrágom.

Tudod, én mindig mondani akartam, hogy szeretlek!

S most már hiába kereslek!  Annyira sajnálom.

 

Te voltál a szikrám egykor,

Én meg lobbantam, mint a száraz rőzse.

Szerelmes lettem korán,

Pedig nem volt a láthatáron akkor még nő se.

 

Rabul ejtettek a betűk,

S a friss könyv illata.

A forradalmár Petrovics, ki Arany betűkkel jelent meg előttem,

Mint József Attila ő, maga.

 

De szóljatok helyettem ti olvasóim, ha lesztek!

Mert engem elrejtenek a sárguló papírdarabok.

Igaz agyam csak biokémia,

De szavaim, az úr előtt is fojtós falatok.

 

2020/ 02/02/ 15/ 18:00.