Kinek sírjam el.

TURIKARI68•  2022. április 10. 13:45  •  olvasva: 143


 

Kinek sírjam hát el bánatom,

Nézd, itt vagyok, egyedül s már a kutya sem kísérget.

Egy árnyék vagyok, ki támaszkodik a fának,

S a mának e szellem, úgy tűnhet egy kísértet.

 

Egyedül! Pedig fűszál a réten,

Kihez nem hajol, oda pittyed puha csókja.

Ó ha!  De leheleted nem vert volna eret belém,

Most nem lennék e világ bókja.

 

Vártalak pedig s csak dobált az élet,

Mint szél a puha avart vidéken kényére, kedvére már.

Te haldokló csillag, fényeddel hátha még belém botlasz s megszólítasz,

Mint egy idegent az erdőben kujtorgó napsugár.

 

Alig hogy elkezdtem álmodni a tudat alatt,

Ím, de hát ennyi ez? Ennyit is ért!

Megébredve eszmélek csak,

Meg kell halni egy vacak kis semmiért.

 

Mert van, amiről nem lehet beszélni,

Szinte szavakba önteni sem.

Az alázat, amivel szeretem a hazám, s az ám! Az a bánat mely kísérget,

Hogy ő sem boldog, amivel lassan megöregszem.

 

Hol keresselek? Vagy mit áldozzak fel magamból,

Amit az élők még csak nem is sejtenek.

Amit harsog utánam száz torok,

És nem felejtenek.

 

Gic/ 2022/04/10.

 

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

TURIKARI682022. április 10. 17:05

Köszönöm

Törölt tag2022. április 10. 15:28

Törölt hozzászólás.

TURIKARI682022. április 10. 14:24

Köszönöm

Zerge2022. április 10. 14:21

Megható!