Kérlek a csodára.

 

Egy isten vagy, s belőlem ma ima kér a csodára,

Kit itt lassan utolér a teremtett mostoha világa,

Hátha erre jársz most.

Csak csendestársnak őrizget bennünk a halál,

Ki neked mindenkit megtalál, hisz mostanában senkise látott.

 

 

A tudomány már elengedett rég,

S a mellét verve itt elemészt,

De e lélek nem!

A hiányod szenvedi, mert szeretlek, s téged kereslek,

Én a hitvány csenevész mit nem fog fel még az emberi értelem.

 

Rokonlelkek vagyunk, képzeld, mert,

Az univerzum velünk csak nyert,

S nem hisz el bennünk senki.

Kitöltjük a teret, mit e vegyület csak elképzelt magának,

Aztán a halandóság köntösét felvéve kabátnak,

Nincs benne hova hazamenni.

 

 

 

 

 

 

Az érzések, tán kérdések lesznek,

Melyet e száraz pórhüvelybe,

A tettek látnak csak átkozottnak.

Ha megitatnád az anyagot-vályogot vetve

Mikor angyal könnyeid ha reám záporoznak…

 

 

Gic / 2023/10/05