Kenyértörés.

 

 

Eljött az ősz,

Lóg a fejem, mint a kalásznak.

Anyám a csősz, már messze jár

És reám búskomor emlékek vadásznak.

 

 

Itt hagyott a magánynak!

S ez a világ sikér kísértő lett.

A múltbéli zsivaj hamis délibáb,

A csend, kaszás merénylő, ki inkább arat, mint vet.

 

 

Amikor még kiskacsói e csírához nyúlva kértek!

Mint az élet-értelmét kereső napsugár.

E csodának összegyúrva adott a kovásznak, kenyérnek!

Belőle vétettem, s már néha szinte majdnem elérlek

Én a szomjas, mint a vizet leső kút sudár.

 

 

De nem volt sehol a korty mely reám szomjajzott

Pedig torkának vérem letisztult, mint az újbor!

Kóbor lélek vagyok gondolatodba odabent?

Hol csak te vagy az esélyem csekély a reményem

Hogy valóság leszek, odalent kőkemény a csend.

 

 

Az ember többre tán nem is hivatott?

Lehet ateista akár, vagy hitvallott,

Mert onnét nem nyílnak ablakok így vagyunk csinálva?

Mint egy varázslat, abrakadabra

A Szentmihály lovának abrak a másvilágra.

 

Gic/ 2023/08/27