TURIKARI68 blogja

Álmomban.

Álmomban odafent jàrtunk,

Elfeledve minden szomorút.

Még te lebegtél sujtalan,

Én fontam neked csillagokbol 

Mirtusz koszorút.

Istenhez vittelek áldásért, 

Oda fel az egekbe.

Hogy meg mondjam előtte is,

Mennyire leszel te idebent szeretve.

Kerestek annyi éven át,

Kóborólva megcsalatva. 

Most szívemig surrantál,

Dorombolva mint egy  kölyök macska.

Te vagy az igazi,

És hiszek e csodának.

Te örkön élsz bennem,

Akkor is ha engem majd elásnak. 

Élt egyszer.

Élt egyszer egy ember,

Lehet hogy én mikor költeni vagyok.

Ki itt ragadt e bolygón,

Száműzték az angyalok.

Valami ami sok még ide,

Tán lehet hogy az vagyok.

Tavaszi zsongás, majd zivatar,

Ha elindulnak az évszakok.

Egy új érzés melyet nem ismernek,

Csak kóborol mint a szellem.

Ki testet ölthet bármilyen formában,

Mert megengedi e jellem.

Beszéltem a szélhez hogy suttogja, 

Mondja el neked hogy nagyon fájt az.

A harmatnak hogy hulajtson  könnyet velem ,

Amit senki se láthat.

Mikor taszítva,

Nem hiszel nekem.

S a halálba kergetsz folyton,

Pedig te vagy a másik felem.

És nem jövök.

Eltünök nemsokára, el nyel az élet,

E nagy ingovány lehetek bárhol. 

Reám borul az álmos csend,

És a magas ég mint fátyol.

És nem jövök többé,

Hisz annyi fájdalom melenget.

Hogy a boldogság rám sem ismer,

Egy szó nélkül elenged.

A remény volt keserű kejhem,

Álmaim dobták bele a mérget.

Hogy tudsz e akarsz e így élni,

Azt te tőlem sose kérdted.

Mindenem odala lessz 

Lelkem szötese, s az elme!

Tisztaságom drága kelme lesz a pokolba,

De nem vésödtem be itt egyszer sem

Se csókba se mosolyba. 

Megyek mert ritka génem, s énem,

Nem létezni vágyik.

Vissza a porba,

Honnét feltámad majd egy másik. 

Ha kivàncsi vagy.

Ha kíváncsi vagy,

Olyan vagyok.

Mint a forró délután,

Meg a hajnali fagyok.

Valami más, néked egy vallomás,

Előtted száraz avar.

Mire ha ránézel, vagy él,

Vagy lángra gyúl, s elég hamar.

Bojongó lélek,

Kinek se otthona se élete.

Ki még így nem mondta hogy szeret,

Mert csak játszottak vele.

Esténként az éterben rádió jel,

Egy tévejgő üzenet.

Mely bomlik utánad emberként,

Mint egy ostoba vegyület.

Ilyen vagyok hát,

Ki múltba jelnbe rejti magát.

Egy fájdom kit bujtatnak a szavak.

Kit csak te láthatsz másnak nem is lesz szabad.

Névnapodra.

Egy őrület vagy,

Egy forgó szellő.

Melybe én csak szédölgök,

Mint a semmire kellő. 

Jöttél felkapni, 

S elengedni újra.

Zokogva sírva engem,

E fàjdalomba bújva eltemetni.

Jöttél, mint a mennydörgés,

Szikrát száraz gajjra szórva.

Aztán mint,könnyed az eső,

Mely reám, soha sem kellett volna.

Légy jó barát!

Csak pillanatra egy életen át.

Többet nem is kérek.

Utoljára úgyis végleg szénné égek.