TURIKARI68 blogja

Megy egy ember hazafelé.

Megy egy ember hazafelé,

A nyárfasor alatt.

Emlékezni valamire,

Amiből mára már semmi sem marad.

Összeszidott anyám sokszor,

S elvert, mint a záporeső.

Csak azért is hazamennék minden nap,

De már késő.

Nem rejteném véka alá könnyeim,

Ha meglátnám őt, s itt találom.

Mert itt hatolt belém a szerelem is,

Hogy szóra bírja némaságom.

Mintha e vidék elbujtatta volna az összes álmom,

S mikor betoppanok, elővesznek megint.

A jóknak ott a szerelem,

A rosszaknak majd anyám odalegyint.

Turi Károly / 2013/03/ 16/7:30

Kétségek.

Kétségeim vannak, mert talán,

Hiába hogy élek mégis minden a rögöké.

S nem leszünk mi úgy, mint most együtt,

 Örökkön örökké.

Bár már mondta isten álmomba,

Hogy egyszer majd én is meghalok.

De akkor még nem tudtam, hogy létezel,

S kacagtam rajta egy nagyot.

Bennem volt az összes tökéletesség még,

Ő már akkor suttogta, zsenikém gyere haza!

De nem volt otthonom még, se föld, se ég,

És azt sem tudtam, miért, és hova.

Csak bolyongtam csillagtól csillagig,

S nem lelem végét a magánynak.

Hiába hittem hát,

Sem őt, sem téged nem talállak.

Turi Károly /2013/ 03/12

Arra vágytam mindig hogy tisztán  ragyogjak,

Mint sötét égboltban a csillagok sora.

Mutatni a haza utat örökkön örökké,

S nem égni ki soha.

Mert kötettem az élettel ezt frigyet itt,

Kergetve a boldogságot, akár a hit,

Hol kövéren hol soványan.

Ha nem hiszitek, kérdezzétek a virágokat akik olykor- olykor még, az oltáron szimatolnak utánam.

S mikor mindenem odavész majd,

Csak a suta betűk árulkodnak felőlem.

Eltűnök mint a patakok a föld gyomrában,

Akár a vad nyoma az erdőben.

De ott lenni mégis,

Mint száradó pocsolyában a zivatar.

Mint a kincs ha nem keresik,

Ha az eke egyszer kitakar.

Gic november .12.

Egyszer majd.

Ha egyszer majd eljő,

S kézen fog a halál engem.

Megkérem keressen egy olyan helyet,

Ha talál, ahova lefekszem.

Ha nem is tudják hogy hol vagyok,

Többé az sem érdekel.

Akár ha virágos rétek is nyílnak rajtam,

S a magosban zsoltárt, csak madár énekel. 

Ahol az idő és az élet,

Végül egy gödörbe temet.

Vissza adom a pornak ami az övé,

S az úrnak e légies utolsó leheletemet.

  Gic október 23

Gondolatok ülnek a felhők szélén,

Mint költöző madarak sorjába.

Hontalanok lettek szegények,

Már egyse lakik bent a koponyámba.  

Ha nem lesz belőlem,

Csak egy marék por.

Ha bele vetnek a szélbe,

Mikor elmegyek majd akkor.

Írástudók egyengetik a  soraim,

Általuk tán tovább kúszik az élet.

Hol az ember szerelem s halál hőse,

Melyben e költő, mint a rőzse elégett.

Vásott szöveteimen áttdereng az idő,

Mint fátyol felhőkön a szűrt napsütés.

S mikor az égi kántor csillagokat gyújt utamon,

Ott már egy jel leszek nem tévedés.

Gic. Október 17.