TURIKARI68 blogja
VallásEgyedül.
Egyszer minden, s mindenki elhagy
A nagy nap is, mely eddig melengette szívedet
Ahogy látod azt a világot ott, megszűnik ragyogni a sötétben.
Egyedül fogsz maradni!
S te levetve a porba kalapod-kabátod,
Elszenderedsz a mindenség ölében.
Amikor e sorokat írom még…
Fényesen ragyogtak a csillagok.
Én tudtam, hogy ott vagy valahol…
Ahol bolygó fogan, s hogy hogyan?
Tán úgy, ahogy pont én itt vagyok.
Hisz ez az anyag fogja össze még,
Mit az ég kiégetett agyaggalamb testem.
Nem e világból származik bennem a tűz,
De mint a szűz, itt bolyongtam utánad te boldogság
Tudd meg kedvesem.
S keservesen e pillanatban,
Tán csak egy vacak lény vagyok hálódban,
S lelkemmel úgy hitegetitek egymást ez oltáron vádolóan,
Mint egy virágcsokor!
Lehet, egy szál vagyok belőled ki a réten élt igazán.
De most meghajlok előtted,
Mert, hogy máskor mikor?
Hisz ott van fent a mi hazánk.
Gic. 2024/ 06/23.
Pókhálós égbolt.
Megleltelek hát a minap,
S benned minden jót, mi bennem itt kikap
És nem is kell mást tenned,
Mert meglátva alakod mögötte, mindent szeretek benned!
Letörölted könnyeim, mint ébredő nap a harmatot!
E fénybe vágytam, hol e világ csak téged matatott.
Úgy hiszem rám kacsintott az univerzum,
Bizony az fajta szerelem, szenvedély melyből csillag születik, s hal,
Összekötve vele a lineáris időszalag is.
Át írod emberi természetem törvényeit,
Amint elviszel magaddal
És összegabalyodunk, mint két galaxis.
Aztán megfog magának a pókhálós égbolt,
Mintha e lélek a nyári estében csak maga volna gyermeteg.
Ha van egy csöpp eszed a szívedre hallgatsz,
Mert gyarlóságod lidérc és nem enged vissza a rengeteg.
Gic /2024/ 05/ 23.
Neked írok.
A benned rejlő sötétség óhaj,
Telis tele van fényes csillagokkal,
És mindazokkal a csodákkal,
Melyben az ember tolvaj gazember, s oly hanyag.
De én még utánad vágyom,
S neked írom a verseket én a súlytalan anyag.
Magamba hordozom hát, a halált,
Ki feltámadt ki megvált,
Mint kárba vesztett drága gyermeked feledten.
S én, ki a sorok között haldoklom
Azt mondom, majd szólok,ha a haza egyszer megtalált
Addig itt e magyar föld, ki anyáskodik felettem.
Csak úgy jöttek zsigerből a szavak,
Mit te csak sugalltál vala, uramfia,
E lélek súlyát vállukon cipelik.
De nekem csiripelték a madarak,
Zümmögték a méhek, és miközben köröttem világok égtek,
Tán eljutok véle a szívedig.
Azt hitten, értünk történik minden holott,
Pedig csak szeretni kellene! Ami belőlünk elfogyott,
Hisz itt volt nekünk a föld végig.
De hiányzott belőlünk a boldogság jelleme
S nem tanultuk meg félni, hogy felérjünk az égig.
Gic/ 2024/ 02/ 24.
Advent.
Kint csatangolok a sötétbe
Megtörve egészen,
De csupa tömjénen és mirhán
Töményen érzem az illatod.
Mikor elolvadnak arcom pírján
Mint hópelyhek a csuda csillagok.
Teljesen megettél! És szívünkben mézeskalács e Betlehem,
Valahogy csak a miénk vagy, lettél,
Édes drága koldus gyermekem,
Toprongy életünknek te leszel a valóság,
Mert az ige félve embernek öltözött.
Egyre közeledsz, mint örökmécses
Lobbansz lelkünkbe égve,
E roppant lomok között.
Valami varázslatot rejt e hely!
Hol az ember béres, és hej! A pénz lett az úr a minden,
De itt bennem tested vacsorazsúr, véred kehely,
Örökkön hordozva hamvunkat.
Annyi idő után, bután ma sem ért meg a kor!
Pedig az nap a pap, úgy hitt benne, hogy megidéz neki a misebor,
Mikor viaszkönnyeimmel a gyertyák elsírják magukat.
Gic/ 2023/12/02.
Karácsony.
A horizont egy révvolt,
S ez év alkonyán kikötött az éjszaka,
Balkonján a tejút, valahol még csermely csenevész.
A betlehemi csillagot kerestem meredten,
Ahogy retinám tükrében az égbolt lassan belevész.
Az emberek misére bandáznak,
De nem úgy, mint egyébként máskor ha…
Úgy, mintha valamit ingyen is adnának,
Ott még mindenki keresett, uramfia, a jászolba.
A lángot hozzák valahonnan, mint ajándékot a télapó,
S gyertyák lobbannak, az öreg padok roppannak,
Mint szűz hó a talp alatt, miközben tat matat a kilincsen,
Az ige lassan földet ér!
A hajóban valóban jézust várva a bilincsen aztán,
Az alfa és az Omega is lassan körbeér.
Zirc / 2023/10/24 Erzsébet kórház.