TURIKARI68 blogja
SzerelemMásik felem
Másik felem.
Tekinteted mintha,
Egy nagy óceán lenne.
Ott van az életem, a halálom,
Szinte minden benne.
Mint a hold győzködtem magam odafentről,
Kinek ott van a hiányzó fele.
Mehetek fürdeni bátran oda,
Mert nem fulladok bele.
S habár neked már ,
Adott ott az élet két csillagot.
Én csak bolyongok kísérlek mint a fájdalom
Melyet a hiányod okoz, mint nehéz bilogot.
Te vagy az univerzum,
Hallod amint kérek.
De forr sistereg a tekinteted,
Ahogy hozzá hozzád érek.
Itt is jártam.
Itt is jártam.
Születtem köletlen
Az ég alatti csürbe.
Eldúgtak árnyéknak könnyeden,
Játéknak női ridikűlbe.
Rúzsal rajzoltam,
Szavaim puderba hemperegtek.
Itt is jártam már!
Habár miután elmegyek nagy titok lehetek az embereknek.
Ha lehullik rólam húsom ,
Lepereg rólam mint falról a vakolat.
Akkor sem értenek majd,
Hogy értük hasadtam folyton mint az atom,
És tünök miattuk el mint az alkonyat.
Ott is jártam mint a bánat, forró csók mögött
Ahogy születik majd elmúlik.
Ahogy egy pojáca kedvedért
A férfiból néha elöbúvik.
De a talajvíz tisztább mint az élet,
Nem hagy maga után mosatlant.
Megtőrli utánam poros ajkát,
Mi után csobbantam.
Álmaimban.
Álmaimban.
Szőke hajad sugarai
Elérték a szívem.
Nő vagy benne,
Szerelem bánat most minden.
Álmaimban sokszor tapintotalak,
Hol minden oly igaznak tűnik.
De most e tér sem valódi,
Hol csak a fájdalom hagy vajúdni s nem szűnik.
Csak sütkérezem s érek e fényben,
Reménykedve hiszékenyen.
Mint a gyümölcs lassan érek
Csak ragyogj még egy jó darabig tőled annyit kérek.
Egy kottás rét.
Egy kottás rét.
Egy kottás rét a szívem.
És benne én egy dallam éppen.
Hol legelészel rajta sután,
De ott volt Bach mint isten.
Én vagyok ki ott alt.
S ahogy kezdtett érezni mindenem, violin hullot.
Majd tenor lettem hirtelen,
S a mester adta a basszus kulcsot.
Játszanak velem a hang jegyek,
Hogy az vagyok ki ne legyek.
Én vonós, te ütős a adó,
Én a vevő te az adó.
Amikor
Amikor.
Amikor előveszem a tollam mostanában,
Folyton téged kereslek.
Pedig gyöngy betűkkel formáztalak
De nem mondhattam hogy szeretlek.
Valami tévedés lesz hogy beteg vagyok,
S hogy bele is halok ebbe.
Bajomra most csókod mérge,
Biztos gyógyír lenne.
De az nem lehet
Hogy mi egyszerre legyünk is bolondok.
S majd belém karol az idő, s elvezet
Szemed elől mint vacak kis koloncot.
S te nem fogod majd bánni,
Hogy nem tudsz többé a lelkembe vájni.
Akkor én felocsúdva belőled e hajnalon,
Visszatérek az éj szemébe a párás ködfalon.